Terrorizmus

Szakértő: területei elvesztésével nem szűnik meg az Iszlám Állam

Inkább az feltételezhető, hogy más terrorszervezetekhez hasonlóan külföldön, szétszórtan működik majd.

2019.05.11 21:30ma.hu

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint területeinek elvesztésével nem szűnik meg az Iszlám Állam terrorista szervezet, inkább feltételezhető, hogy más terrorszervezetekhez hasonlóan külföldön, szétszórtan működik majd.

A szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán azt mondta, az Iszlám Állam által ellenőrzött szír területeket visszafoglalták és a szervezet fő bázisát megsemmisítették a szövetségesek, akik szerint ezzel legyőzték a szervezetet.

Rámutatott: egy terrorista szervezetről azonban nem lehet kijelenteni, hogy legyőzték, hiszen egy ilyen szervezetnek nem felétele, hogy államszerű intézményben működjön.

Hangsúlyozta: a szervezet feltételezhetően nem próbálta meg újraszervezni magát, mivel valószínűleg rájöttek arra, hogy ezzel ismét rengeteg erőt kötnének le feleslegesen, és újabb támadásoknak tennék ki magukat.

A szakértő kitért arra is, hogy a legutóbbi szomáliai amerikai légicsapás, amelyben az Iszlám Állam 13 feltételezett fegyverese meghalt, nem fogja megrázni a dzsihadista szervezetet. Szomáliában hosszú idő óta jelen van az iszlám terrorizmus és gyakran előfordulnak terrormerényletek - tette hozzá Gyarmati István.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.