Durva

Verekedés a hongkongi parlamentben: egy honatyát hordágyon vittek el

A vita a törvényhozói testület két rivális bizottságának tagjai között robbant ki, és hamar elfajult.

2019.05.11 09:45ma.hu

Verekedés volt a hongkongi parlamentben az ellenzéki demokrata és a kormánypárti képviselők között szombaton, legkevesebb négyen megsérültek.

A vita a törvényhozói testület két rivális bizottságának tagjai között robbant ki, és hamar elfajult.

Az egyik honatyát leteperték a padlóra, őt később hordágyon szállították el, egy másiknak a karját kellett bekötni, női képviselőtársuk pedig a fejére mért erős ütés után szédülésre és rosszullétre panaszkodott.

A Radio Television Hong Kong nevű műsorszolgáltató értesülései szerint a vita abból indult ki, hogy a bizottságok tagjai ugyanabban a teremben akartak ülésezni, a Reuters hírügynökség a valódi okot azonban a nemrég benyújtott törvénytervezet keltette feszültségekben látja.

Az áprilisban benyújtott tervezet alapján Hongkong kiadhatná a politikai menekülteket Kínának. Amennyiben a javaslatot megszavazzák, Hongkong például az anyaország Kínának, Tajvannak és Makaónak is kiadhat majd szökevényeket, olyan országoknak, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A tervezet benyújtása óta több tüntetést is tartottak Hongkongban, a South China Morning Post hongkongi lap szerint már április végén több ezren vonultak az utcára.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.