Egyház

Magyarul és románul is elhangzik Csíksomlyón Ferenc pápa beszédének fordítása

A Vatikán a romániai helyszínek közül egyedül Csíksomlyón engedte meg, hogy ne csak feliratozva fordítsák a pápa beszédét, hanem el is hangozzék román és magyar nyelven.

2019.05.09 19:21ma.hu

Magyar és román nyelven is elhangzik Ferenc pápának a csíksomlyói szentmisén elhangzó homíliájának fordítása - közölték csütörtökön a szervezők.

Bodó Márta, a romániai pápalátogatás sajtóbizottságának tagja az MTI-nek csütörtökön elmondta, a Vatikán a romániai helyszínek közül egyedül Csíksomlyón engedte meg, hogy ne csak feliratozva fordítsák a pápa beszédét, hanem el is hangozzék román és magyar nyelven. Ehhez a szervezők ragaszkodtak, mivel a terület hatalmas, és így biztosabb, hogy a résztvevők megértik a pápa üzenetét. A június 1-jei pápai misét a Mária Rádió is közvetíti, így aki nem szinkron-, hanem szimultán tolmácsolásban akarja hallgatni a pápa beszédét, mobiltelefonjáról csatlakozhat a Mária Rádió adására.

A szervezők közölték, hogy a szentmise elején elhangzik a pápai himnusz és az Ó, én édes, jó Istenem kezdetű, székely himnusznak is nevezett ének, amelyet Bartók Béla dolgozott fel, a mise végén pedig a Te Deum előtt felcsendül a magyar himnusz is.

Bodó Márta emlékeztetett, hogy április 22-én lezárult a csíksomlyói szentmisére való regisztrálás, de távolabbi szektorokban mintegy 60 ezer regisztrálatlan zarándoknak is van még hely, így mindenkit szívesen látnak, aki jelen akar lenni ezen a rendkívüli eseményen.

A belépőjegyek kiküldése május 15. és 20. között történik meg elektronikus postán azoknak, akik családilag vagy egyénileg regisztráltak. Ezeknek a személyeknek maguknak kell kinyomtatniuk a jegyeket, hiszen csak ennek alapján foglalhatják el a szektorokban a helyeiket.

A romániai zarándokcsoportok belépőjegyét a szervezők nyomtatják ki, majd eljuttatják a főesperesi kerületekbe, illetve az erdélyi egyházmegyékbe. A magyarországi zarándokcsoportok vezetői a belépőjegyeket a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkárságáról vehetik át.

A szervezők jelképes "zöld" ajándékot szánnak a pápának, így Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatójának javaslatára arra buzdítják a kárpát-medencei plébániai közösségeket, ültessenek jelképesen egy fát, amit a Ferenc pápának ajánlanak fel a teremtett világ iránti felelősség jegyében.

Bodó Márta elmondta, azért gondoltak erre a jelképes ajándékra, mert Ferenc pápának a Laudato Si kezdetű enciklikája a teremtett világgal való felelős bánásmódot állítja a középpontba. Közölte, hogy az ajandekfa@pontifex.ro címre jelezni lehet a kezdeményezéshez való csatlakozást. Az ide beérkező adatokat a szervezők összesítik, majd eljuttatják a katolikus egyházfőnek.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között érkezik Romániába, ahol Bukarest mellett Csíksomlyóra, Jászvásárra és Balázsfalvára is ellátogat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.