Ukrajna

Ukrán elnökválasztás - Porosenko jutott be a második fordulóba

A részeredmények alapján eldőlt.

2019.04.02 11:19ma.hu

Az ukrán elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok több mint 98 százalékának feldolgozása után keddre eldőlt, hogy az élen végzett Volodimir Zelenszkij humorista mellett Petro Porosenko hivatalban lévő elnök jutott be a második fordulóba, és Julija Tisomenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje kiesett.

Az első fordulóban leadott szavazatok 98,34 százalékának feldolgozása után a hivatalos részeredmények szerint Zelenszkij áll továbbra is magasan az élen 30,24 százalékkal. Porosenko támogatottsága viszont a korábbi részadatokhoz képest kis mértékben ugyan, de csökkent, 15,92 százalékra. Timosenko 13,39 százalékkal áll a harmadik helyen, így a 2-3. helyen végzett két politikus között mindössze 2,53 százalék a különbség.

Az ellenzéki politikus ilyen kis arányú különbség mellett vélhetően aligha fogja elismerni a választás eredményét. Stábjának vezetője, Szerhij Szoboljev már hétfőn közölte, hogy párhuzamosan ők is összeszámlálják a voksokat, és az általuk eddig feldolgozott adatok alapján nem a hivatalban lévő elnök, hanem Timosenko végzett a második helyen.

Egyébként a jelenlegi feldolgozottság mellett az ország egy megyéjében, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban Timosenko nyerte a választást 22,58 százalékkal. A második itt Porosenko lett 21,38 százalékkal, és Zelenszkij csak a harmadik 16,02 százalékkal. Kárpátalján Zelenszkij magasan vezet 38,32 százalékkal, a második Timosenko 15,59, a harmadik pedig Poroseko 11,46 százalékkal.

Az április 21-én esedékes második fordulóba bekerülő két politikus közül, aki több voksot kap, az lesz Ukrajna következő államfője.

Egy március végi, közvetlenül az első forduló előtt, 15 ezer résztvevővel végzett nagy felmérésben, arra az esetre, ha Zelenszkij és Porosenko kerül be a második fordulóba, a megkérdezettek 39 százaléka mondta, hogy a humorista-producerre szavazna, míg 18 százalék mondta azt, hogy a hivatalban lévő államfőre. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) márciusi felmérése szerint viszont Porosenkóval szemben Timosenko híveinek 47,4 százaléka kész Zelenszkijt támogatni. Szintén a showmanra szavazna a második fordulóban Anataloij Hricenko volt védelmi miniszter támogatóinak 91,7, és Jurij Bojko Moszkva-barát politikus táborának 49,2 százaléka.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.