Eredmény

Rákóczi Anna vezeti továbbra is Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségét

Továbbra is Rákóczi Anna a Cseh- és a Morvaországi Magyarok Szövetségének (CSMMSZ) vezetője, akit szombaton választottak újra az egyetlen országos csehországi magyar szervezet tisztújító közgyűlésén Prágában.

2019.04.01 05:30MTI

Rákóczi Anna 2006 óta tölti be az országos elnöki tisztséget, amelyért a szombati közgyűlésen más jelölt nem indult. A magyar szövetség új országos alelnökévé Mlejnek Ilonát, az országos ellenőrző bizottság eddigi elnökét választották meg.

A CSMMSZ továbbra is kiemelt figyelmet fordít a Csehországban élő magyarok nemzeti önazonosságának megerősítésére, valamint a magyar kulturális hagyományok megőrzésére és ápolására - hangsúlyozták a résztvevők.

Bárdos Gyula, a szlovákiai Csemadok országos elnöke a közgyűlésen hangsúlyozta, hogy a Csemadok továbbra is nyitott az együttműködésre.

Rákóczi Anna az utóbbi három évi tevékenységét ismertetve elmondta, hogy az alapszervezetek rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek az évente megtartott magyar kulturális napokra, mert ezekkel a cseh közönséget is meg tudják szólítani.

A magyar szövetség vezetője köszönetet mondott a cseh és a magyar államnak, hogy támogatásukkal jelentősen segítik az önkéntes társadalmi és kulturális szervezet működését. Nagyon jónak minősítette a prágai magyar nagykövetséggel való együttműködést.

Az elnök pozitívnak minősítette, hogy a magyar szövetségnek az utóbbi években sikerült szorosabb együttműködést kialakítania a Prágában és Brünnben (Brno) működő magyar diákklubokkal, az Ady Endre Diákkörrel (AED) és a Kazinczy Ferenc Diákklubbal (KAFEDIK).

A CSMMSZ 1990-ben alakult meg és a mintegy kilencezer főt számláló csehországi magyarság legnagyobb és legbefolyásosabb szervezete. Jelenleg hét helyi egyesületben - Brünn, Karlovy Vary, Lovosice, Pilsen, Prága, Ostrava, Teplice - fejti ki tevékenységét. A tagok száma 500 körül mozog.

A szövetség adja ki az évente hat alkalommal ezer példányban megjelenő Prágai Tükör című közéleti és kulturális folyóiratot, amely az egyetlen országos magyar nyelvű újság Csehországban.

A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége képviselettel bír a cseh kormány mellett működő nemzeti kisebbségi tanácsban, valamint a kulturális és az oktatási tárca kisebbségekkel foglalkozó szakbizottságában. A CSMMSZ részt vesz a magyar Diaszpóra Tanács munkájában és tagja a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.