Vita

Uniós szóvivő: az EU nem ismeri el Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett

Az unió nem tartja azokat Izrael részének.

2019.03.23 08:00MTI

Az Európai Unió álláspontja nem változott, továbbra sem ismeri el Izrael Golán-fennsík feletti fennhatóságát - jelentette ki egy uniós szóvivő Brüsszelben.

Aláhúzta, hogy az Európai Unió a nemzetközi joggal összhangban jár el, nem ismeri el az izraeli fennhatóságot az általa 1967 júniusában elfoglalt területek egyike felett sem, beleértve a Golán-hegység egészét. Az unió nem tartja azokat Izrael részének - tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett. Az elnök Twitteren közölte a várható elismerést. Mint írta: "52 év után elérkezett az idő, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett, amely stratégiai és biztonsági szempontból létfontosságú Izrael Állam és a térség számára".

A Golán-fennsík nyugati részét Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is. Ezzel lényegében magához csatolta a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el, és a Golán hovatartozása korábban az Izrael és szomszédjai közötti béketárgyalások egyik sarkalatos kérdése volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.