Olaszország

Meghalt a Berlusconi ellen tanúskodó modell

Radioaktív anyaggal mérgezhették meg a fiatal nőt.

2019.03.17 09:20ma.hu

Március 1-jén életét vesztette Imane Fadil volt modell, akinek a Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök ellen a bunga-bunga partik miatt indított perben kellett tanúskodnia. A szombati olasz lapok valószínűsítik, hogy a fiatal nőt, akit még egy hónappal ezelőtt vittek kórházba gyomorpanaszokkal, radioaktív anyaggal mérgezték meg.

A Corriere della Sera című napilap úgy tudja, hogy kórházban, ahol a fiatal nőt kivizsgálták, hogy megtudják, mi okozta az állapota rosszabbodását, semmit nem találtak, és a mintákat egy paviai szakosított laboratóriumba küldték el.

Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Corriere della Sera azt írta, hogy a laboreredmények március 6-án, a nő halála után készültek el, és olyan radioaktív anyagok elegyének jelenlétéről tanúskodtak, amely normális állapotban a természetben nem található. Francesco Greco milánói ügyész szerint "számos anomáliát" találtak Fadil orvosi jelentéseiben. Az ügyész bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

Paolo Sevesi, Imane Fadil ügyvédje szerint a védence attól tartott, hogy megmérgezik - közölte az AGI hírügynökség. Fadil egyébként éppen egy könyvet írt a tapasztalatairól, mielőtt kórházba szállították, a BBC azt írja, az ügyben nyomozó elöljárók már megszerezték a kéziratot.

Imane Fadil 2012-ben a Ruby-gate néven elhíresült perben vált ismerté. Az ügy hátterében a bunga-bunga néven ismert partik állnak: 2008 és 2009 között az akkori olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi római, milánói és más olaszországi rezidenciáin rendezett partikon többtucatnyi fiatal nő fordult meg, akik ezért állítólag pénzt kaptak Berlusconitól.

Imane Fadil akkor elmondta, hogy a kormányfő arcorei villájában tett első látogatásakor 2000 eurót tartalmazó borítékot kapott a kormányfőtől. Egy "előadásról" is beszámolt, amelyen két, apácának öltözött nő erotikus táncot és sztriptízt mutatott be.

A lányok többségét Gianpaolo Tarantini és társai szervezték be a partikra. Közöttük volt a marokkói származású Karima El Mahroug, más nevén "Szívtipró Ruby" aki a partik idején még nem töltötte be 18. évét. A Ruby-gate nevű perben Silvio Berlusconit 2014-ben másodfokon felmentették.

2018 novemberében hamis kijelentés és tanú megkörnyékezése címén újabb vádat emelt az olasz bíróság pénteken a 82 éves Silvio Berlusconi ellen a partik ügyében. A vád szerint Berlusconi megkörnyékezte és hamis kijelentésekre vette rá Tarantinit, akit párhuzamos eljárásban jogerősen már 1 év nyolc hónapra ítéltek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.