Botrány

Ledöntötték a Szolidaritás legendás papjának szobrát Gdanskban

Visszaállítják.

2019.02.22 10:10MTI
hirdetés

Három baloldali aktivista ledöntötte csütörtökre virradóra a Szolidaritás egykori legendás papja, Henryk Jankowski szobrát az észak-lengyelországi Gdansk városában - számol be róla a lengyel média. Jankowski atyát a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap nemrégen pedofíliával vádolta.

A rendőrség letartóztatta az elkövetőket, három 40 év körüli varsói lakost, akik egy balliberális civil szervezet aktivistáit. A szobordöntésről egy ismert lengyel újságíró felvételeket készített. A Twitter közösségi hálón közzétett fényképeken látható, hogy a szobrot kötelek segítségével borították le a földre fektetett gumiabroncsokra. A ledöntött szobor kezébe gyerekfehérneműt adtak, gyerekcipőt és ministránsruhát tettek rá.

Az aktivisták internetes kiáltványt tettek közzé, amelyben azzal vádolták a katolikus egyházat, hogy nem reagált a lelkész által elkövetett "rossz tettekre".

A 2012-ben felállított gdanski emlékművet már többször megbecstelenítették, miután tavaly decemberben a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap riportot közölt, amelyben a 2010-ben elhunyt Jankowskit kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolta meg. Hasonló ügyben még a pap életében, 2003-ban elindítottak ellene egy ügyészségi eljárást, de a rá következő évben megszüntették. A tavalyi év végén a gdanski katolikus egyházmegye újabb vizsgálatot kezdeményezett.

A gdanski főpolgármesteri hivatal csütörtökön közleményt adott ki, mely szerint a város közterein "nincs helye Henryk Jankowski lelkész emlékművének". Felidézték: a szobor eltávolítását a városháza már tavaly decemberben kezdeményezte. A dokumentumban egyúttal elítélték a szobor éjjeli ledöntését.

A gdanski önkormányzat élén Aleksandra Dulkiewicz áll, aki kilépett az ellenzéki Polgári Platformból, amikor a január közepén meggyilkolt Pawel Adamowicz főpolgármester választási stábjába lépett be. Adamowicz fiatal korában Jankowski ministránsa volt, de ő is a pap emlékművének eltávolítását támogatta az ügy kipattanása után.

A gdanski városháza döntését a helyi Szolidaritás bírálta, a szakszervezet szerint az emlékmű megrongálása a lengyel társadalom megosztását célozta. A Szolidaritás a jogállamisági elvekre hivatkozva, valamint a Jankowski állítólagos pedofília-ügyében az ártatlanság vélelmével érvelve a szobor visszaállítását követelte. Csütörtök este az onet.pl lengyelországi hírportál közölte: a gdanski városháza megengedte a szobor visszahelyezését. Ennek költségeit az emlékmű létesítése céljából annak idején megalapított egyesültet vállalja.

Az 1936-ban született Henryk Jankowski elsősorban arról ismert, hogy a múlt század nyolcvanas éveitől együttműködött a Szolidaritás szabad szakszervezet vezetésével, különösen Lech Walesa későbbi lengyel elnökkel. A Nyugatra kivándorolt lengyelektől jelentős támogatást kapott, melyet a Szolidaritás aktivistáinak, a kórházaknak továbbított. Hazáért bemutatott miséin tömegek vettek részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.