USA

Kémkedés gyanúja miatt vádat emeltek egy volt amerikai elhárító ellen

Irán javára való kémkedés gyanúja miatt vádat emeltek Monica Elfriede Witt volt amerikai katonai elhárító ellen.

2019.02.13 20:19ma.hu

A 39 éves Witt 1997 és 2008 között az amerikai légierő különleges ügyekkel foglalkozó hivatalában dolgozott a védelmi minisztériumban, és 2013-ban "ideológiai megfontolásokból" Teheránba menekült.

John Demers, az igazságügyi minisztérium helyettes vezetője szerdai washingtoni sajtóértekezletén közölte: a gyanú szerint Witt bizalmas katonai hírszerzési információkat adott át az irániaknak, továbbá felfedte egy amerikai hírszerző identitását és titkos kódjait, veszélybe sodorva a leleplezett személy életét.

Az amerikai hatóságok nemzetközi elfogató parancsot adtak ki Witt ellen. Egyúttal vádat emeltek négy iráni állampolgár ellen is, akik számítógépes támadásokat intéztek Witt legalább nyolc egykori munkatársa informatikai rendszere ellen. Az iráni Forradalmi Gárdának dolgozó négy személy kémvírusokat próbált meg telepíteni a Pentagon munkatársainak számítógépeire.

"Szomorú nap ez az Egyesült Államok számára, hiszen egy polgára elárulta az országot. Még szomorúbb, hogy a fegyveres erők egyik tagjáról van szó" - fogalmazott John Demers.

Szerdán az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat jelentett be a New Horizon nevű iráni kutatóintézet ellen. A teheráni székhelyű, nemzetközi politikával foglalkozó, magát nem kormányzati szervezetként meghatározó intézmény - a pénzügyminisztérium közlése szerint - konferenciákat szervezett Witt részvételével.

Az amerikai kormányzat büntető intézkedéseket hozott egy iráni vállalat ellen is, amely a gyanú szerint részt vett kibertámadásokban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.