Katasztrófa

Tudta a brazil bányászati cég, hogy bármikor átszakadhat a zagytározó fala

A gátszakadás január 25-én be is következett, legalább 165 ember halt meg a kiömlő iszaplavinában.

2019.02.12 08:47ma.hu

Tisztában volt a Vale SA brazil bányászati nagyvállalat azzal, hogy a gátszakadás fokozott kockázatának volt kitéve a Brumadinho város közelében található zagytározója. Ez derült ki a vállalat egy belső, eddig nem ismert jelentéséből, amelybe a Reuters brit hírügynökség betekintést nyert. A gátszakadás január 25-én be is következett, legalább 165 ember halt meg a kiömlő iszaplavinában.

A tavaly október 3-i keltezésű jelentésben a Vale megállapította, hogy a dél-brazíliai Minas Gerais államban lévő zagytározó gátszakadásának kockázata kétszer olyan magas, mint amit a cég saját biztonsági intézkedései megengednek.

A Vale korábban azt közölte, hogy egy független felmérés stabilnak minősítette a tározót.

A Reuters szerint a dokumentum az első bizonyíték arra, hogy magát a céget is aggasztotta a gátszakadás lehetősége. Felmerül a kérdés - írta a hírügynökség -, hogy a Vale a gátszakadás kockázatának tudatában miért nem hozott elővigyázatossági intézkedéseket, illetve miért nem helyezte át a tározó közelében, lejtőn létesített dolgozói ebédlőt, amelyet január 25-én elsodort az iszapözön.

A jelentés ugyanis szükségesnek ítélte a megelőző intézkedéseket, hozzátéve, hogy akár 1,5 milliárd dollárjába is kerülhet a cégnek az esetleges gátszakadás. A potenciális halálos áldozatok számát pedig több mint százra tette. A bányavállalat közlése szerint mintegy 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból.

A zagytározót még a katasztrófa bekövetkezése előtt lebontásra ítélte a cég, ahogy a jelentésben vizsgált 57 tározójából másik 9-et is.

A becslések szerint mintegy 300 ember életét követelő tragédia óta a vállalat sorra jelent be dollármilliós intézkedéseket, amelyek főként a zagytározók számának közeljövőben történő csökkentésével, illetve átalakításával kapcsolatosak.

Többek között 400 millió dollárt költ arra, hogy jelentősen növelje a vasérckitermelésből hátramaradó salakanyag újrahasznosítását, csökkentve ezzel a tározókra utaltságát. Mintegy 70 millió dollárt biztonsági és karbantartási intézkedésekre szánnak, több mint egymilliárd dollárt pedig tíz tározó lebontására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.