Spanyolország

Még mindig nem jutottak el a több mint 100 méter mély kútba zuhant kisfiúhoz

Rendkívül nehéz körülmények lassítják annak a kétéves spanyol kisfiúnak a mentését, aki nyolc nappal ezelőtt zuhant egy több mint 100 méter mély kútba a dél-spanyolországi Andalúziában.

2019.01.22 08:16MTI

Ángel García Vidal, a mentés műszaki felelőse hétfőn arról nyilatkozott a sajtónak, hogy a talaj nagyon kemény, ezért nehezen lehet előrehaladni annak az 1,20 méter átmérőjű járatnak a kivájásával, amelyet a kútnyílással párhuzamosan, attól négy-öt méterre kezdtek el ásni.

A tervezett 60 méterből eddig 53 méterrel készültek el, és a szakember előrejelzése szerint kedd hajnalban fejezhetik be a munkálatok ezen szakaszát.

Ezt követően először a járatot ki kell bélelni, hogy biztonságos legyen és ne omoljon be, majd kézi erővel megkezdhetik összenyitni vízszintesen a két egymás mellett haladó járatot.

Ehhez egy speciális fémvázas kapszulában eresztik le a szakképzett bányamentőket, akik az észak-spanyolországi Asztúriából érkeztek a helyszínre.

A mentésben közreműködők többször is elmondták, hogy nem tudnak annyira gyorsan haladni, ahogy szerettek volna - többször kellett módosítani a mentési terveket a terület egyedi adottságai miatt - és egyre óvatosabban nyilatkoznak azzal kapcsolatban, hogy mikorra érhetik el a kisfiút.

A kétéves Julen nyolc nappal ezelőtt tűnt el a kútnyílásban családja szeme láttára Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén, ahol a szabadban ebédeltek.

A gyerek szülei azóta szinte el sem mozdulnak a helyszínről, pszichológusok tartják bennük a lelket.

José Rosello, a kisfiú édesapja múlt szerdán nyilatkozott a sajtónak, akkor azt mondta: nem veszítették el a reményt, hogy fiúk életben van, de a család már "belehalt" a történtekbe.

2017-ban már elveszítették egyik gyereküket, akkor hároméves fiuk szívbetegségben hunyt el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.