Gyász

Meghalt a világ legidősebb férfija

Elhunyt a világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap reggel érte a halál otthonában.

2019.01.20 16:13MTI
hirdetés

Nonaka a Hokkaido szigetén lévő Asoróban született 1905. július 25-én, abban az évben, amikor Albert Einstein közzétette relativitáselméletét.

"Megrázott minket e nagy öregnek a halála. Tegnap még jól volt, úgy ment el, hogy semmi nyűgöt nem okozott családunknak" - mondta unokája, Juko.

A férfit, akinek családja egy termálforrás melletti vendégfogadót működtet már négy nemzedék óta, tavaly nyilvánította a Guinness-rekordok a világ legöregebb férfijának.

Ugyan kerekesszékbe kényszerült, de mindent elvégzett maga körül. Étkezések után szeretett valami édességet fogyasztani, újságot olvasott, televíziózott, és hetente egyszer magas is megfürdött a meleg forrásban. Felesége, akivel két fia és három lánya volt, 1992-ben halt meg a család szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.