Spanyolország

Andalúzia elnökévé választotta Juan Manuel Moreno konzervatív politikust a sevillai parlament

Andalúzia elnökévé választotta Juan Manuel Moreno konzervatív néppárti (PP) politikust a sevillai parlament szerdán, így 36 év után először nem szocialista vezetője van az autonóm közösségnek.

2019.01.16 19:20MTI

A név szerinti szavazáson a 109 fős törvényhozás 59 képviselője támogatta Moreno megválasztását, a PP mellett az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt és a VOX radikális jobboldali párt tagjai.

Ellene 50-en szavaztak, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Előre Andalúzia (Adelante Andalucía) baloldali párttömörülés képviselői.

A 48 éves megválasztott elnök az újságíróknak tett első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy "a valódi párbeszéd" kormányzását szeretné megvalósítani a most kezdődő ciklusban.

Első elnöki tennivalójának az andalúz kormányzati intézmények pénzügyi helyzetének áttekintését nevezte.

Kérdésre válaszolva kijelentette: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kitöltse a teljes kormányzati ciklust. Ez elődjének nem sikerült.

A leköszönő szocialista elnök, Susana Díaz elsőként gratulált a megválasztott új elnöknek, noha a szavazást megelőző elnökválasztási vitában élénk szócsatát vívtak.

Ebben Díaz azt hangsúlyozta, hogy Moreno nem a december 2-i andalúz választás eredményeként lehet elnök, mert azt a PSOE nyerte, hanem mert a szélsőjobbal, a "francóizmus örököseivel" szövetkezik.

Moreno válaszában felidézte, hogy 2012-ben épp fordított volt a helyzet, a PP nyerte a helyi parlamenti választásokat, de mégis a PSOE alakíthatott kormányt. Emellett a távozó elnök szemére vetette, hogy két kormányzati ciklusa nem volt "a stabilitás példája", mindkétszer előre hozott választásokat kellett tartani.

A megválasztott elnök a tervek szerint pénteken teszi le hivatali esküjét, és új, tizenegy tagú kormányának névsorát jövő hétfőn jelenti be. A kabinetet a Néppárt és az Állampolgárok politikusai alkotják majd hat-öt arányban.

Az andalúz koalíciós kormánynak nem lesz könnyű dolga, mivel pártjaik összesen 47 mandátummal kisebbségben vannak a helyi parlamentben, így terveik megvalósításához meg kell szerezniük más párt külső támogatását.

Már látható, hogy az egyik nehézség az Állampolgárok és a VOX közötti egyre élesedőnek látszó konfliktus lesz.

A liberális középpárt ugyanis elhatárolódott attól az együttműködési megállapodástól, amelyet koalíciós partnere kötött a radikális jobboldali erővel Moreno megválasztása érdekében.

A VOX viszont azzal vágott vissza, hogy támogatása nélkül a PP és az Állampolgárok kormányzati megállapodása lesz megvalósíthatatlan, és marad "írott malaszt".

Az elnökválasztás végére tiltakozó tömeg gyűlt össze a sevillai parlament épületénél az andalúz dolgozók szindikátusa (SAT) nevű szakszervezet felhívására, amely a megmozdulást egyebek mellett a "hímsovinizmus", "a rasszizmus" és a "fasizmus" ellen hirdette meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.