Thaiföld

Kemény nyugtatók, bilincs, rettegés: ilyen volt igazából a thaiföldi barlangi gyerekmentés

Egy most megjelent könyv szerint csupán a szülők megnyugtatására szánt mese volt, hogy a gyerekeket megtanították úszni.

2019.01.15 18:15ma.hu

Egy most megjelent könyv szerint elkábítva, bilincsben mentették ki a barlangban rekedt thaiföldi gyerek-focicsapatot, miközben a szüleiknek azt mondták, hogy a gyerekeket megtanították úszni - írja az Index.

Mint az ismeretes, 12 gyerek és az edzőjük mászott be egy barlangba kalandvágyból, de a hirtelen lezúduló eső miatt bennrekedtek egy száraz részen, távol a bejárattól. Hosszú, szűk, vízzel teli járatokon kellett kijutniuk, ami olyannyira veszélyes volt, hogy az útvonalon oxigénpalackokat elhelyező egyik búvár meg is halt. A mentés több napon keresztül tartott, az akkori kommunikáció szerint enyhe nyugtatók segítségével, de a gyerekek maguk úsztak ki a barlangból.

Az ABC Australia délkelet-ázsiai tudósítója, Liam Cochrane azonban most megjelent könyvében (The Cave, azaz A Barlang) azt állítja, hogy nem volt ennyire sima a dolog: az írás szerint a fiúk erős gyógyszert kaptak, és a kezüket a hátuk mögött összebilincselték, nehogy ijedtükben leszedjék magukról az oxigénmaszkot, ha esetleg útközben magukhoz térnek.

“A kedélyek megnyugtatására a szülőknek azt mondták, a fiúkat megtanítják merülni, egy légvezetékkel kötik őket össze, és kiúsznak egy búvárral maguk előtt, és egy másikkal maguk mögött. Ez nem volt igaz" - írja Cochrane a könyvben.

"Akik voltak benn elárasztott barlangban, azok tudják, hogy egy tapasztalatlan gyerek nem tud végigmenni egy ilyen iszapos és alattomos akadálypályán." A szerző szerint az egyetlen remény az volt, hogy elkábítják őket, oxigénmaszkot kapnak az arcukra szilikonszigeteléssel, és egyszerűen kihozzák őket a tapasztalt búvárok. Életbevágó volt, hogy a maszkok jól illeszkedjenek, különben megfulladtak volna.

A műveletet egy helyi uszodában gyakorolták a búvárok, titokban. Három hasonló korú gyerekkel tréningeztek, egy kis- egy közepes és egy nagyobb termetűvel. Maszkot tettek rájuk, nyugton kellett maradniuk, majd arccal lefelé vitték őket a víz alatt. Az edzés sikerrel járt, de ez még semmire nem volt garancia a piszkos, átláthatatlan, szűk barlangi vízben.

Az első gyerek, akit kihoztak, 14 éves volt.

Egy injekciótól elveszítette az eszméletét. Ezután búvárruhába tették, a mellkasára légtartályt erősítettek, és kapott egy teljes arcos oxigénmaszkot. Fél perccel később légzése visszaállt normálisra, ekkor megbilincselték, kábellel összekötötték a csuklóit, és a háta mögött rögzítették, hogy ha véletlen felébred, akkor se tegyen kárt a maszkban, ezzel veszélyeztetve a saját és a mentőbúvár életét is.

A fiút ezután nagyjából olyan pózban hozta ki a búvár, mint ahogy az ejtőernyőoktató és a civil van egymás ölében összekötve egy tandemugrásnál

A gyerekeknek előre őszintén elmondtak mindent, de egyikük sem pánikolt. Úgy voltak vele, hogy nekik mindegy, hogyan, de jussanak ki.

Mindenkit ezzel a módszerrel mentettek ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.