Kína

Halálbüntetés várhat a világ első génmódosított babáit világra segítő kutatóra

Korrupció és vesztegetés vádjával állhat majd bíróság elé, márpedig Kínában mindkettőért halálbüntetés is járhat.

2019.01.08 15:52ma.hu

Óriásit robbant november végén a hír, amikor a kínai Ho Csienkuj bejelentette: megszültettek a világ első, génszerkesztett babái. Az ikerpáron a CRISPR/Cas9 elnevezésű "molekuláris olló" segítségével hajtottak végre módosítást a CCR5 nevű génben, hogy a szervezetük ellenálló legyen a HIV-fertőzéssel szemben.

A tudományos világ azonnal feháborodott a hír hallatán, és barbár emberkísérletnek nevezték Csienkuj tettét. A génszerkesztés ugyanis jelenlegi formájában még egyáltalán nem biztonságos eljárás, így leginkább Pandóra szelencéjét nyitogatjuk vele. Az aggodalmakat a kínai kormány is meghallotta, néhány nappal később ugyanis elrendelték, hogy az orvosi csapat azonnal állítsa le a kutatásokat és a további kísérleteket - írta

Csienkuj később eltűnt, sokan a kínai kormányt sejtették a háttérben, de a férfi munkahelyéről ezt cáfolták. A New York Times nemrég arról írt, hogy a kutatót megtalálták, házi őrizetben van a sencseni Dél-kínai Tudományos és Technológiai Egyetem egyik lakóépületében, ahol egy tucat férfi őrzi őt. A lap úgy tudja, a férfi telefonálhat és e-mailezhet is, de nem hagyhatja el az épületet.

A professzor még nem publikálta felfedezését, amit egyébként még senki nem erősített meg, bár egy amerikai tudós azt állítja, együtt dolgozott a kínai professzorral, akinek szerinte megvan az eljáráshoz szükséges tapasztalata.

Robin Lovell-Badge, a londoni Francis Crick intézet genetikusa szerint Ho korrupció és vesztegetés vádjával állhat majd bíróság elé, márpedig Kínában mindkettőért halálbüntetés is járhat. Lovell-Badge volt az, aki tavaly novemberben genetikai konferenciát szervezett a Hongkongi Egyetemen, és miután hallotta a pletykát, hogy a kínai tudós min dolgozik, meghívta, saját bevallása szerint azért, hogy kicsit lehűtse a lelkesedését. Itt tette Ho a nagy port kavart bejelentését a kísérletei eredményéről.

Közben már állítólag egy másik pár is génszerkesztett babát vár.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.