Demonstráció

Azzal fenyegették a Dániában tüntető magyarokat, hogy kamionnal hajtanak beléjük

Ennek ellenére csak azért is felolvasták az öt pontot a koppenhágai magyar nagykövetségnél.

2018.12.19 06:29ma.hu

Vasárnap, illetve kedden is tüntettek a Dániában élő magyarok a rabszolgatörvény miatt, ám utóbbi napon, még a demonstráció előtt a szervezőket megfenyegették. A 24.hu azt írja, a megmozdulás egyik szervezője, Fehértavi Szonja a Facebookon kapott üzenetet egy ismeretlen férfitól magyar nyelven, hogy ha ma kimennek a nagykövetséghez, a kollégája beléjük hajt kamionnal, és inkább maradjanak csak otthon.

Fehértavi beszélgetésről screenshotokat készített, ezekkel együtt nyomban feljelentést tett a rendőrségen.

Mint fogalmazott, “szerencsére sokan jogállamban élünk, ahol az ilyesmit igenis komolyan veszik, és érdemben foglalkozik vele a rendőrség. Dánia egy szabad, demokratikus ország, ahol a korrupció brutál alacsony, és alapjában véve az emberek igyekeznek tisztelni más szabadságjogait, mint például a gyülekezési jogot is.”

A fenyegetés miatt kedd este fegyveres rendőrök vigyáztak rájuk a nagykövetségnél, ahol felolvasták az öt pontot és O1G feliratokkal tüntettek a túlóratörvény ellen - írta a lap.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.