Belgium

Kisebbségi kormány lesz Belgiumban a legnagyobb koalíciós partner távozása után

Fülöp belga király elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét.

2018.12.09 22:30MTI
hirdetés

Kisebbségi kormányt alakít Charles Michel belga kormányfő, miután lemondott a legnagyobb koalíciós partner, a jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt három minisztere és két államtitkára. Fülöp belga király elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét - közölte vasárnap a belga sajtó.

Az Új Flamand Szövetség - négy év közös kormányzás után és öt hónappal a következő, májusban esedékes parlamenti választások előtt - azért döntött a kormányból való kilépés mellett, mert nem tudták áthidalni a közte és a másik három koalíciós párt között kialakult mély nézetkülönbségeket az ENSZ migrációs csomagjáról.

A belga parlament nagy többséggel biztosította támogatásáról az ENSZ migrációs megállapodását csütörtök este, de az Új Flamand Szövetség, valamint az erősen jobboldali irányultságú, populista Flamand Érdek (Vlaams Belang) és a Néppárt (PP) a dokumentum aláírása ellen szavazott.

Az N-VA frakcióvezetője előzőleg leszögezte, hogy nem lépnek ki a kormánykoalícióból a vita miatt, azonban azt hangsúlyozta, hogy a parlamenti szavazásnak nincs jogi kötőereje, az ügyben a kabinetnek kell döntenie konszenzusos alapon, ennek hiányában a miniszterelnök a kormány támogatása nélkül írhatja alá az egyezményt.

Bart De Wever, az N-VA elnöke szombaton ultimátumot adott a miniszterelnöknek, miszerint pártja kilép a kormányból, ha Charles Michel elutazik Marrákesbe és aláírja az ENSZ-egyezményt. A kormány szombat esti ülésén azonban nem sikerült megegyezni, a miniszterelnök megerősítette, hogy aláírja a megállapodást, és gondoskodik a távozó miniszterek pótlásáról. Az éjszakába nyúló rendkívüli kormányülés hamar véget ért, mivel Michel bejelentését követően Jan Jambon belügyminiszter és Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár elhagyta a termet.

A VRT flamand közszolgálati televízió beszámolója szerint a lemondó politikusok feladatait több kormánytag között osztják szét.

Theo Francken portfólióját Maggie de Block szociális és közegészségügyi miniszter kapja meg, a menekültügy és a migráció korábban is hozzá tartozott. Zuhal Demir, esélyegyenlőségért és a tudományos életért felelős államtitkár feladatait Denis Ducarme, a kis- és középvállalkozások, vállalkozók és a mezőgazdaság ügyeinek minisztere kapja meg.

Steven Vandeput védelmi miniszter feladatai Didier Reynders külügyminiszterhez kerülnek. Alexander de Croo miniszterelnök-helyettes veszi át a pénzügyminisztérium irányítását Johan Van Overtveldttől, míg Jan Jambont Peter de Crem külkereskedelmi államtitkár váltja fel a belügyminisztérium élén.

A miniszterelnök vasárnap találkozott Fülöp belga királlyal, aki elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.