Szép

Legkésőbb 2020 elejétől ingyenessé teszik a tömegközlekedést Luxemburgban

Sajtóhírek szerint az intézkedés világszerte példátlannak számít.

2018.12.06 17:40MTI

Legkésőbb 2020 elejétől teljesen ingyenes lesz a tömegközlekedés Luxemburgban - jelentette be az előző nap hivatalba lépett kormány csütörtökön.

A Xavier Bettel miniszterelnök vezette liberális-szociáldemokrata-zöld kormány tájékoztatása szerint az ingyenesség a vonatokra, a buszokra és a villamosokra is vonatkozni fog az ország egész területén. Sajtóhírek szerint az intézkedés világszerte példátlannak számít.

A főváros, Luxembourg lakossága 110 ezer főt számlál, de naponta további 400 ezren ingáznak oda a munkahelyükre. A 600 ezres országba csaknem 200 ezren járnak át dolgozni a szomszédos Belgiumból, Franciaországból és Németországból.

A hivatalos adatok szerint a tömegközlekedés működtetése évi mintegy 491 millió euróba kerül, a jegyekből és bérletekből pedig a jelenlegi, már most is alacsony árak mellett mindössze 40 millió euró folyik be.

A tervezetet minden bizonnyal elfogadja majd a parlament, különösen miután a már az előző ciklusban is kormányzó három párt hajszálnyival megőrizte többségét az októberi választáson.

Szakszervezeti vezetők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a tervekkel kapcsolatban, mondván, ezek nyomán munkahelyek fognak megszűnni.

Tavaly több mint 100 millió utas használta a tömegközlekedést a világ hatodik legkisebb államának számító Luxemburgban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.