Diplomácia

Trump lemondta a találkozót Putyinnal

Donald Trump lemondta a G20-csúcson tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

2018.11.29 19:05MTI

Donald Trump amerikai elnök az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lemondta a G20-as országcsoport argentínai csúcsértekezletén tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

"Mivel az ukrajnai hajókat és a legénységüket Oroszország nem szolgáltatta vissza Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy minden érintett fél számára az lesz a legjobb, ha lemondom korábban tervezett találkozómat" - jelentette be csütörtöki Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök.

Donald Trump egyúttal közölte: kész "érdemleges találkozóra" az orosz elnökkel az Ukrajnával való konfliktus rendezése után.

A Fehér Ház kertjében az elnök nem sokkal korábban újságíróknak még azt mondta: "nagyon kedvező a pillanat", hogy megbeszéléseket folytasson az orosz elnökkel. "Valószínűleg találkozom Putyin elnökkel. Gondoltam rá, hogy lemondom, de végül ezt nem tettük meg" - fogalmazott. Hozzátette azonban: a repülőgépen áttekinti a kercsi incidensről készült teljes jelentést, és - ahogyan fogalmazott - "ez dönti majd el, hogy mit teszünk".

Az elnöki különgépen - útban Argentína felé - a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy lemondják a találkozót, mint ahogy lemondják Donald Trump találkozóját a török elnökkel és a dél-koreai vezetővel is.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders azt közölte az újságírókkal, hogy az elnöki gépen Donald Trump tanácskozott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Kelly kabinetfőnökkel, majd telefonon egyeztetett a már Buenos Airesben tartózkodó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval is. A szóvivő elmondta azt is, hogy amerikai és orosz kormányzati tisztségviselők telefonon felvették a kapcsolatot egymással.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.