Lengyelország

Előzetes letartóztatásba helyezik a lengyel bankfelügyelet volt elnökét

Marek Ch.-t korrupcióval gyanúsítják.

2018.11.29 08:48MTI

Két hónapos előzetes letartóztatásba helyezik a lengyel bankfelügyelet (KNF) két héttel ezelőtt lemondott, korrupcióval gyanúsított elnökét, Marek Ch.-t - döntött az illetékes katowicei bíróság csütörtökre virradó éjjel.

A KNF volt elnökét kedden idézték be a katowicei ügyészségre. Letartóztatása idején az ügyészség folytatja a rendelkezésére álló bizonyítékok ellenőrzését, és megvizsgálja a gyanúsított vallomását is. Marek Ch. kimerítő vallomást tett, de nem ismerte el bűnösségét. Ügyvédei fellebbezést jelentettek be a bírósági döntés ellen.

A gyanú szerint Marek Ch. idén tavasszal a hatodik legnagyobb lengyelországi pénzintézet, a Getin Noble Bank (GNB) tulajdonosának, Leszek Czarneckinek - az utóbbi által rögzített, és az ügyészségnek átadott beszélgetés során - a KNF "jóindulatú hozzáállását" ígérte a nehézségekkel küszködő, átalakítás előtt álló banknak annak fejében, hogy a GNB egy, Marek Ch. által ajánlott jogászt alkalmaz.

A lengyel ügyészség szerdai közleménye szerint a KNF volt elnökének minden olyan lépéstől tartózkodnia kellett volna, amely megingathatja a bankfelügyelet iránti bizalmat. A gyanú szerint "egy másik személy anyagi haszonszerzése" érdekében Marek Ch. túllépte hatáskörét. Ha bűnösnek találják, tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Mateusz Morawiecki kormányfő október 13-án fogadta el Marek Ch. lemondását, a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap aznap közölte a GNB tulajdonosa által átadott hangfelvétel részleteit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.