Dzsamál Hasogdzsi

Jelképes temetési imát mondtak a meggyilkolt szaúdi újságíró emlékére

A férfi holtteste még mindig nem került elő.

2018.11.16 12:47MTI

Jelképes muzulmán temetési imát mondtak pénteken Isztambulban a helyi szaúdi főkonzulátuson október 2-án meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi emlékére, miután a férfi holtteste még mindig nem került elő - jelentette a török sajtó.

A temetési imát közvetlenül a péntek déli imát követően mondták el Hasogdzsiért a török metropolisz történelmi városrészében található Fatih dzsámiban.

A török elnök külpolitikai tanácsadója, Yasin Aktay, aki maga is részt vett a szertartáson, Twitter-fiókján tudatta, hogy nemcsak Isztambulban, de Ankarában a Kocatepe dzsámiban, valamint Törökország több más tartományában is ima keretében emlékeznek meg a szaúdi újságíróról.

Turan Kislakci, a törökországi arab újságírók szövetségének elnöke szintén a Twitteren közölte, hogy Törökországon túl Szaúd-Arábiában, továbbá Londonban, Párizsban, Washingtonban, Iszlámábádban, Jakartában, Rabatban, Tuniszban, illetve Kuvaitvárosban is mondanak jelképes temetési imát.

A szaúd-arábiai Medinában reggel, Mekkában pedig délben imádkoztak Dzsamál Hasogdzsiért. A szaúdi újságíró egyik fia, Szalah Hasogdzsi dzsiddai házában péntektől vasárnapig fogadja a részvétnyilvánításokat.

Az illetékes szaúdi ügyészség csütörtökön nyilvánosságra hozott vádirata szerint a The Washington Post című amerikai lap Rijád-kritikus szaúdi újságíróját méreginjekcióval gyilkolták meg a főkonzulátuson, majd feldarabolták és kivitték az épületből.

Ezzel szemben Yasin Aktay, illetve a Sabah című, kormányközeli török napilap korábban azt állította, hogy a feldarabolt holttestet feltehetően savban feloldották.

A szaúdi ügyészség a rijádi büntetőperben csütörtökön öt vádlottra halálbüntetést kért. Az eljárásban további tíz ember ül a vádlottak padján, viszont a sivatagi királyság nagyhatalmú trónörökösét, Mohammed bin Szalmánt teljesen tisztára mosták az ügyben.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter később bírálta a szaúdi ügyészség nyilatkozatát, mondván, hogy az nem teljesen kielégítő. Jelezte: a vádirat szerint Hasogdzsival azután végeztek a főkonzulátuson, hogy ellenállt a hazaszállítása céljából a külképviseletre érkező szaúdi csoportnak. Cavusoglu ugyanakkor leszögezte: a gyilkosságot már előre kitervelték. Emlékeztetett: egy holttest feldarabolása "nem a pillanat szüleménye", ahhoz, hogy Hasogdzsit megöljék és feldarabolják, először Isztambulba kellett vinni a szükséges eszközöket. Szintén hangsúlyozta, hogy elő kell kerülniük a valódi felbujtóknak is, azoknak, akik az utasítást adták. Nem szabad ezt az eljárást ilyen módon lezárni - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.