Évfordulós

Nagyszabású katonai gyakorlatot tartanak Szerbiában

Minden eddigit felülmúló méretű hadgyakorlatot tartanak Szerbiában az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából a hét végén.

2018.11.09 10:28MTI

A Győztesek évszázada fedőnevű hadgyakorlaton a szerbiai hadsereg nyolcezer tagja vesz részt, és 645 fajta fegyvert próbálnak ki. A manőverek országszerte tíz helyszínen, földön és levegőben zajlanak majd egyszerre, száz tankot, száz páncélozott harci járművet, valamint száz légvédelmi és földi rakétarendszert vetnek be - közölte Ilija Todorov vezérőrnagy a szerbiai közszolgálati televízióban pénteken.

A vezérőrnagy hozzátette: ez lesz minden idők legnagyobb katonai gyakorlata Szerbiában, ehhez hasonló mértékű hadgyakorlatot a térségben korábban csak a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) rendezett.

A tervek szerint az éleslövészettel egybekötött gyakorlat során 103 tonna lőszert használnak fel.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter aláhúzta: a szombati gyakorlattal Szerbia megmutatja, hogy hadserege milyen erős, milyen védelmet tud nyújtani, és mennyire lehet rá számítani.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.