Légi

Bűzölgő gyümölcs miatt késett egy utasszállító

Bűzölgő durián miatt kellett elhalasztani egy utasszállító repülőgép felszállását Indonéziában.

2018.11.07 12:26MTI

Az utasok követelték a járatot üzemeltető légitársaságtól, hogy távolítsa el a rakodótérből azt a két tonnányi gyümölcsöt, amely az utastérben uralkodó fojtogató bűzért felelt.

A Sriwijaya Air légitársaság Bengkuluból Jakartába tartó hétfő reggeli járatának egyik utasa, a zenész Amir Zidane videóra vette, ahogy az utasok elhagyják a gépet, majd a személyzet kipakolja a duriánszállítmányt a rakodótérből.

Zidane, aki a Facebookon közzé is tette a felvételt, már beszálláskor megérezte a gyümölcs jellegzetes szagát, amit szóvá is tett a légiutas-kísérőnek, majd később több másik utas is jelezte, hogy nem akar addig felszállni a géppel, amíg nem távolítják el a bűz forrását.

Voltak, akik amiatt aggódtak, hogy a gép talán túlterhelt a duriánszállítmány miatt.

A légitársaság végül beadta a derekát és lepakolta a kifogásolt rakományt, ami végül egyórás csúszást eredményezett a gép indulásában.

A hétfői incidenst követően a Sriwijaya Air egy közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a durián szállítása semmilyen repülési szabályzatot nem sért. A légitársaság szóvivője, Retri Maya hozzátette, hogy a rakodótérben - a duriánnal együtt - mindössze 3 tonnányi rakomány volt, amely jóval a gép maximális teherkapacitása alatt van.

A Sriwijaya Air egyik illetékes munkatársa szerint a szállítmány az előírásoknak megfelelően volt becsomagolva, ám valószínűleg maradt valahol egy kis gyümölcs és annak a szaga szivárgott be az utastérbe.

A duriánt egész Délkelet-Ázsiában fogyasztják. A gyümölcs nemcsak népszerűségéről, hanem jellegzetes, romlott húsra emlékezető szagáról is híres, ezért országszerte táblák jelzik, hogy fogyasztása tilos a közlekedési járműveken, a liftekben és a szállodákban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.