Hasogdzsi-ügy

Erdogan: a gyilkosságra a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett

Dzsamál Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli konzulátusára, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

2018.11.03 05:12MTI

Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolására a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett - írta Recep Tayyip Erdogan török államfő a The Washington Post című lap internetes oldalán pénteken megjelent véleménycikkében.

A Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös fényképével illusztrált cikkében a török államfő ugyanakkor felmentette az uralkodót, Szalmán bin Abdel-Azíz királyt a felelősség alól.

"Egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy Szalmán király, a szent mecsetek őre rendelte el a Hasogdzsi elleni gyilkosságot" - szögezte le a török államfő. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy "Törökország és Szaúd-Arábia kapcsolatai barátiak".

Összefoglalva mindazt, amit a Hasogdzsi-ügyről eddig tudni lehet, Recep Tayyip Erdogan kiemelte: Törökország mindent elkövetett, hogy az ügy valamennyi vonatkozására fény derüljön. "A mi erőfeszítéseink eredményeként tudta meg a világ, hogy Hasogdzsit egy halálosztag hidegvérrel kivégezte, és az is megállapítást nyert, hogy a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követték el" - írta az államfő.

Hangsúlyozta: az események megértéséhez "más, nem kevésbé fontos kérdések" megválaszolására is szükség van. "Hol van Hasogdzsi holtteste? Ki volt az a +helyi segítő+, akiről szaúdi tisztségviselők azt állítják, hogy neki adták át Hasogdzsi földi maradványait? Ki adott parancsot e kedves lélek meggyilkolására?" - sorolta a megválaszolandó kérdéseket Erdogan. Hozzátette: sajnos, a szaúdi hatóságok visszautasították a válaszokat. Az elnök megjegyezte: tudnivaló, hogy a gyilkosság elkövetői a Szaúd-Arábiában letartóztatott 18 gyanúsított között vannak, mint ahogyan az is tudnivaló, hogy parancsra cselekedtek.

Erdogan mindazonáltal nem nevezte meg, hogy konkrétan kire gyanakszik. Fontosnak tartotta viszont megjegyezni, hogy bár a gyilkosság szerinte nem tükrözi Szaúd-Arábia hivatalos politikáját, de a Rijádhoz fűződő baráti viszony nem jelenti azt, hogy Ankara szemet hunyna az előre megfontolt gyilkosság felett. Elképesztőnek és elszomorítónak minősítette, hogy egyes szaúdi tisztségviselők megpróbálják takargatni az igazságot.

"A Hasogdzsi-gyilkosság egyértelmű és égbekiáltó megsértése volt a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Konvenciónak. Az elkövetők megbüntetésének elmulasztása veszélyes precedens lenne" - hangoztatta véleménycikkében Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli konzulátusára, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.