Embertelenség

Évtizedekig titokban kísérleteztek szétválasztott ikreken - videó

A fiúk nyomozásba kezdtek, és kiderült, hogy mindhármukat a Louise Wise Adoption Agency adta örökbe.

2018.10.17 17:53ma.hu

A Three Identical Strangers c. dokumentumfilm a hármas ikrek egészen elképesztő történetét meséli el, ami sokkal több annál, hogy három testvér közel 20 év után újra egymásra talált. A film tavaly januárban a Sundance Fesztiválon debütált, dokumentumfilm kategóriában elnyerte a zsűri különdíját, egy ideje pedig elérhető több online felületen, köztük az iTunes-on is - írja az index.hu.

A dokumentumfilm első része így nem is koncentrál másra, mint a három testvér csodálatos egymásra találására és arra, hogy ezután szinte elválaszthatatlanok lettek, közös vállalkozásba kezdtek, és a New York-i éjszakai élet császáraivá váltak hamar. Aztán egyre jobban kezdte őket érdekelni, hogy mégis hogyan történhetett olyan, hogy három testvért ennyire fiatalon elszakítottak egymástól. És itt kezd nagyon sötétté válni a történet.

A fiúk nyomozásba kezdtek, és kiderült, hogy mindhármukat a Louise Wise Adoption Agency adta örökbe. A Louise Wise egy kifejezetten zsidó gyerekekre és családokra szakosodott örökbefogadási ügynökség. Mint kiderült, az ügynökség mindhárom gyereket úgy adta örökbe, hogy a szülőknek nem szóltak arról, hogy elszakították őket a testvéreiktől. Ráadásul az is kiderült, hogy a három fiút három különböző társadalmi státuszú családnak adták: egy munkásosztálybelinek, egy középosztálybelinek, és egy felsőosztálybelinek. Ami még furcsább, hogy három olyan család fogadott örökbe, ahol pontosan két évvel ezelőtt örökbe fogadtak egy-egy lányt is.

Az egyre több furcsaság hatására a fiúk vad nyomozásba kezdtek, és kiderült, hogy azért kellett 19 évig elszakítva élniük egymástól, mert egy emberkísérlet részei voltak.

A filmben a fiúk többször is beszélnek arról, hogy kisgyerekként furán viselkedtek, mindhárman annak a jelét mutatták, hogy nem érzik magukat jól egyedül, mintha valami nem lenne rendben a környezetükben. Valószínűleg azért, mert elszakították őket egymástól. A felfedezés, hogy valaki kísérleti egérnek használták őket, teljesen felbőszítette a testvéreket, és máig nem tették túl magukat rajta.

A kísérlettel a nature vs. nurture, vagyis a "természet kontra nevelés" témában akartak egyértelmű tudományos magyarázatot adni azzal, hogy egypetéjű ikerpárokat fiatalon szétszakítottak, majd különböző családoknak adták őket, és folyamatosan vizsgálták, mennyire alakítanak ki saját identitást olyan környezetben, amelyben nem ismerik az ikertestvérüket. Utólag kiderült, hogy legalább fél tucat zsidó ikerpárt szakítottak így el egymástól, például Elyse Scheint és Paula Bernsteint, akik 2007-ben könyvet is írtak a történetükről. Elyse és Paula története is hasonló, mint a fiúké, 2004-ben találtak egymásra, és kiderült, mindketten a filmszakmában igyekeznek megtalálni a számításaikat, és szinte mindenben hasonlítanak egymásra annak ellenére, hogy egészen a megismerkedésükig sosem találkoztak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.