Németország

Kölni túszejtés: a terrorista háttér lehetőségét is vizsgálják

A kölni főpályaudvaron végrehajtott bűntény különleges jelentőségű, és vannak arra utaló jelek, hogy a gyanúsított szélsőséges iszlamista nézeteket vall.

2018.10.17 12:30MTI

A terrorista háttér lehetőségét is vizsgálják a németországi Kölnben hétfőn elkövetett túszejtéssel kapcsolatban, az eljárás irányítását átvette az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség - jelentették szerdán német hírportálok.

A kölni főpályaudvaron végrehajtott bűntény különleges jelentőségű, és vannak arra utaló jelek, hogy a gyanúsított szélsőséges iszlamista nézeteket vall - indokolták a legfőbb ügyészségnél a nyomozás vezetésének átvételét.

A túszdrámának rendőri akcióval vetettek véget, a gyanúsított súlyosan megsebesült. Az életveszélyen már túljutott, de kómában van. Azt már megállapították, hogy egy 55 éves szíriai menekültről van szó, akinek 13 bűncselekmény van a rovásán, a többi között lopás és visszaélés kábítószerrel. Lakásának falain arab nyelvű feliratokat találtak, amelyek ugyan az iszlám vallásra vonatkoznak, de nincsenek kapcsolatban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.

A biztonsági kamerák felvételei alapján a gyanúsított nagy mennyiségű benzint locsolt szét a főpályaudvaron egy gyorsétteremben, majd elhajított egy Molotov-koktélt. Ezután kempingezésre használt gázpalackokkal és gyújtófolyadékot tartalmazó palackokkal teli bőröndjét hátrahagyva egy gyógyszertárba menekült, ahol túszul ejtett egy nőt és elbarikádozta magát. A rendőrök akkor rohanták meg az üzlethelyiséget, amikor a gyanúsított elkezdett benzint locsolni túszára.

A esetnek a gyanúsítotton kívül két sérültje van, egy 14 éves lány, aki a gyorsétteremben súlyos égési sérüléseket szenvedett, és a patikában túszul ejtett nő, akinek könnyebb sérülései vannak.

A gyanúsított a lehető legnagyobb kárt akarta okozni a milliós nagyváros főpályaudvarán, csak a szerencsén múlott, hogy nem történt még nagyobb baj - állapították meg az egyelőre kétrendbeli gyilkossági kísérlet és túszejtés miatt zajló eljárásban.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.