Dzsamál Hasogdzsi

Török lap: megkínozták és kegyetlenül meggyilkolták a szaúdi újságírót

A török hatóságok szerint a gyilkosság végrehajtásáért egy Szaúd-Arábiából október 2-án hajnalban Isztambulba érkezett, 15 fős szaúdi osztag, köztük egy igazságügyi orvosszakértő felelt.

2018.10.17 11:48MTI

Megkínozták és kegyetlenül meggyilkolták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, miután október 2-án belépett Isztambulban a szaúdi főkonzulátus ajtaján - írta szerdán a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap egy, a külképviseleten készült hangfelvételre hivatkozva.

Az újság közölte: Hasogdzsit, aki csak a tervezett házasságkötéshez szükséges papírjait ment intézni a főkonzulátusra, a jelenlévők vallatni kezdték. Faggatása közben kitépték a körmeit, majd levágták a fejét - ismertette a Yeni Safak.

A lap beszámolója szerint a hangfelvételen kivehető, ahogy a szaúdi főkonzul a végrehajtóknak azt mondja: "kint csináljátok ezt, bajba kerülök miattatok". "Ha Szaúd-Arábiába visszatérve még élni akarsz, hallgass!" - hangzik a válasz a felvételen.

A török hatóságok szerint a gyilkosság végrehajtásáért egy Szaúd-Arábiából október 2-án hajnalban Isztambulba érkezett, 15 fős szaúdi osztag, köztük egy igazságügyi orvosszakértő felelt.

A Yeni Safakkal ellentétben a Middle East Eye című, közel-keleti ügyekkel foglalkozó portál szintén török hatósági forrásokra hivatkozva azt írta: szó sem volt kihallgatásról, Hasogdzsi meggyilkolása volt a cél, és a csoporttal utazó törvényszéki orvos már akkor nekilátott az újságíró feldarabolásának, amikor Dzsamál Hasogdzsi még életben volt, és az egész hét percig tartott. A lap úgy tudja, hogy a Sabah című török lap birtokában van egy 3 perces részlet a török hatóságok felvételéből, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A szaúdi főkonzul kedd délután, helyi idő szerint 17 órakor egy menetrend szerinti járattal elhagyta Isztambult, és hazarepült Rijádba. Nagehan Alci, a Habertürk tekintélyes török hírportál publicistája szerdán azt írta, hogy a főkonzulnak csütörtökre szóló retúrjegye van, de fennáll a lehetőség, hogy nem tér vissza Isztambulba.

A török rendőrség az előzetes közlésekkel szemben kedd éjjel nem tudta elkezdeni a szaúdi főkonzul isztambuli rezidenciájának átvizsgálását, mivel a török-szaúdi nyomozócsoportból a szaúdi fél közölte, hogy nem tud csatlakozni a művelethez.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában közölte: a szaúdiak elfogadták a rezidencia átvizsgálásának igényét, de nem jelezték még végső hozzájárulásukat. Közös megegyezésre van szükség, jelenleg erre várunk - tette hozzá Soylu.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök felkérésére kedden Rijádban tanácskozott a 82 éves szaúdi uralkodóval és fiával, Mohamed bin Szalmán trónörökössel, a szaúdi politika tényleges irányítójával. Pompeo szerdán Ankarába érkezett, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, valamint Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel is egyeztessen az ügyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.