Franciaország

Kihallgatják Marine Le Pent

Beidézték és ezúttal meg is jelent pénteken Marine Le Pen, a radikális jobboldali francia Nemzeti Tömörülés, a korábbi Nemzeti Front elnöke a francia vizsgálóbírók előtt a jogtalanul felvett uniós pénzek ügyében folyó vizsgálat keretében.

2018.10.12 12:52MTI

A pártelnököt a párizsi ügyészség pénzügyi vizsgálatokkal foglalkozó részlege bizalommal való visszaéléssel gyanúsította meg, de 2017. június 30-án nem jelent meg az első idézésre, hanem nyilatkozatot tett. A pénteki idézésre viszont már megjelent, meghallgatása megkezdődött.

Az Európai Parlament csaknem 7 millió euróra becsüli azt a kárt, amelyet a korábbi Nemzeti Front okozott azzal, hogy uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2009 és 2017 között franciaországi alkalmazottait, akik nem végeztek munkát az Európai Parlamentben.

Az ügyben a párizsi ügyészség indított előzetes eljárást, majd 2016 decemberében a vizsgálattal független vizsgálóbírókat bízott meg.

Eddig a párt 14 vezetője és képviselője, köztük Marine Le Pen ellen indult eljárás visszaélés gyanújával az ügyben, ezért három év szabadságvesztés és 375 ezer eurós pénzbüntetés is kiszabható.

A pártelnök szerint "üres a dosszié", és a megvádolt párttagok mindig is tagadták az ellenük felhozott vádakat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.