Bűnügy

Bolgár újságírónő-gyilkosság: őrizetben egy újabb gyanúsított

Újabb embert vettek őrizetbe Viktorija Marinova bolgár újságíró meggyilkolásának és megerőszakolásának ügyében.

2018.10.10 11:11MTI

A tegnap elfogott - és azóta elengedett - román gyanúsított után újabb embert vettek őrizetbe Viktorija Marinova bolgár újságíró meggyilkolásának és megerőszakolásának ügyében Németországban - jelentette be szerdán a bolgár belügyminiszter Szófiában.

Mladen Marinov belügyminiszter azt is elmondta, hogy a gyanúsítottól vett DNS-minta egyezik azzal, amelyet a bűntény helyszínén találtak. Szotir Cacarov legfőbb ügyész tudatta, hogy a férfit Szeverin Kraszimirovnak hívják, és távollétében vádat emeltek ellene nemi erőszak és gyilkosság miatt, továbbá európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított az áldozathoz hasonlóan szintén ruszei, és korábban lopás miatt volt már dolga a rendőrséggel.

A hatóságok úgy tudják, hogy Kraszimirov vasárnap menekült Németországba, ahol édesanyja él. A bolgár TVN tévécsatorna állítása szerint a feltételezett elkövető nem ismerte Marinovát.

Az ügyben először egy román állampolgárt vettek őrizetbe kedden, de őt még aznap el is engedték.

Marinova holttestét múlt szombaton találták meg szülővárosa, Rusze egyik parkjában, ahová futni ment. A nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozatává vált Marinova egy helyi tévécsatorna, a TVN egyik igazgatója és két oknyomozó programjának műsorvezetője volt, és korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.