Kettős állampolgársági vita

Kiutasították a beregszászi magyar konzult Ukrajnából

72 órán belül el kell hagynia az ország területét.

2018.10.04 11:01MTI

Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét - tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honapján megjelent közleményében.

A tájékoztatás szerint a tárca a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben közölte, hogy a beregszászi diplomata a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ezért a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezménnyel összhangban távoznia kell az országból.

A közleményben nem szerepel a kiutasított konzul neve.

Az ukrán külügyminisztérium szerint a kijevi vezetés arra számít, hogy a magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog mindenfajta barátságtalan lépéstől az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban, a kiküldött tisztségviselői pedig a törvénysértésektől.

"A magyar származású ukrajnai állampolgárokra egyesítő tényezőként tekintünk a két ország közötti kapcsolatokban, és ugyanerre szólítjuk a magyarországi partnereinket is" - áll a külügyi közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.