USA

Elfogták a férfit, aki meg akarta mérgezni Trumpot

Az Egyesült Államok középnyugati részén található Utah államban letartóztattak egy férfit szerdán, akit a Pentagonba és a Fehér Házba küldött, ricinnel mérgezett levelek feladásával vádolnak.

2018.10.04 07:38MTI

A letartóztatásról – amelyre Logan városában került sor – a Salt Lake Tribune című helyi lap közölt információt. A gyanúsított nevét és kilétét a rendőrség egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Közleményben tudatta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a sajtóval, hogy a Utah fővárosában, Salt Lake Cityben lévő irodája „veszélyes vegyi anyagok” ügyében folytat nyomozást Loganben, amely Salt Lake Citytől mintegy száz kilométernyire északra fekszik. Az FBI közleménye ugyan leszögezte, hogy a közbiztonságot nem fenyegeti veszély, ám arra kérte az ott lakókat, hogy próbálják meg elkerülni a környéket.

A védelmi minisztérium (Pentagon) és a Fehér Ház kedden hozta nyilvánosságra, hogy hétfőn ricint tartalmazó borítékot küldtek Donald Trump amerikai elnök címére a Fehér Házba, valamint két ricines levelet postáztak a Pentagonba is, James Mattis védelmi miniszter és John Richardson admirális, a tengeri hadműveletek irányítója részére. A borítékok egyike sem jutott el az címzettekhez, mert már a postázóban kiszűrték őket.

Hétfő óta az elnöki hivatalba és a minisztériumba érkező valamennyi levelet elkülönítve átvizsgálják. Szerdán délután ellentmondásos hírek jelentek meg az amerikai sajtóban az ügyről. Először azt közölték, hogy egy volt tengerészgyalogos adta fel a leveleket, délután pedig a Fox televízió arról számolt be, hogy a borítékokban nem a rendkívül mérgező ricin volt, hanem ricinusmag.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.