Tragikus baleset

Gyerekeket ölt egy gyalogsági akna Ukrajnában

Három gyerek meghalt, a negyedik, sérült gyermeket súlyos állapotban szállították kórházba.

2018.09.30 17:22MTI

Egy gyalogsági akna felrobbanása következtében három gyermek életét vesztette, egy pedig sérüléseket szenvedett Donyeck megye szakadár ellenőrzés alatt álló részében lévő Horlivkában - közölte pénteken Ivan Prihogyko, a város polgármestere a szakadár DAN hírügynökség jelentése szerint.

A sérült, tízéves fiút súlyos állapotban szállították kórházba. Az Aposztrof ukrán hírportál szerint ő mondta el később, hogy a két 13 éves és egy 12 éves fiú iskolatársával együtt a város határában egy faültetvényes területen jártak, a semleges övezetben, amely gyakorlatilag már a frontvonalon van, ott következett be a társai életét kioltó aknarobbanás.

Az UNIAN ukrán hírügynökség kitért arra, hogy az elmúlt napokban tömegesen betegedtek meg fertőzött ivóvíz fogyasztásától a szintén Donyeck megye szakadár ellenőrzés alatti részében lévő Makijivka településen, ahol elfogyott a vezetékes víz tisztítására használt klór. Csütörtökig a helyi hatóságok közlése alapján 87-en kerültek kórházba hasfájás, hányás, láz és egyéb, fertőzött víz fogyasztása miatti megbetegedésre utaló tünetekkel.

A kijevi parancsnokság vasárnapi jelentése szerint az elmúlt egy napban "az orosz megszálló csapatok" 32-szer nyitottak tüzet az ukrán állásokra a Donyec medencében. Egy ukrán katona sérült meg, továbbá egy polgári személy: a Majorszk elleni támadás során egy helybeli nőt a fején talált egy lövedék. Az Egyesített Erők parancsnokságának jelentése szerint két ellenséges fegyverest likvidáltak, hetet megsebesítettek.

A DAN vasárnapi jelentése szerint az ukrán hadsereg 16-szor sértette meg a tűzszünetet az elmúlt napban Donyeck megye területén.

Február végén életbe lépett a Donyec-medence Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló ukrán törvény, amely Oroszországot agresszor, megszálló államnak, a szakadár ellenőrzés alatti településeket pedig ideiglenesen megszállt területeknek minősítette. A jogszabály alapján az addig terrorellenesnek nevezett belügyi művelet fokozatosan, április végétől pedig hivatalosan katonaivá alakult át, és új neve "Egyesített Erők Művelete" lett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.