Mexikó

Nincs hely a hullaházban, hűtőkocsiban tárolják a holttesteket

Kellemetlen szagokra panaszkodtak a lakosok a a mexikói Tlajomulcóban, de végül kiderült: a forrás két hűtőkocsi, amelyben a hatóságok összesen 300 holttestet tárolnak.

2018.09.19 09:12MTI

Az ok, a mexikói drogkartellek háborúja: Mexikóban 2017-ben csaknem 30 ezer embert gyilkoltak meg a 127 milliós országban. (Ez százezer lakosra vetítve nagyjából tizenötször annyi, mint Magyarországon, ahol 2016-ban 226 gyilkosság történt.) A súlyosabban érintett területeken egyszerűen nincs hely a halottasházakban. Ez érinti a Jalisco szövetségi tagállamot is, ahol a helyi orvosszakértői intézet nemrég menesztett vezetője beszélt a lehetetlen körülményekről.

Octavio Cotero Bernal, az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjújában mondta el, hogy két ilyen teherautó is van. "A tetemek az utánfutókban vannak, az egyiket a sajtóban is mutatták, de van egy másik is, egy új, amelyet az ügyészség bérelt, mert nekünk nincsenek forrásaink ilyesmire".

Coterót a jaliscói kormányzó, Aristóteles Sandoval menesztette, mivel a volt intézetvezető munkatársai állítólag otthagyták a 157 tetemet tároló teherautót Tlajomulcóban.

Az ügyészség ugyanakkor hangsúlyozta: a teherautót nem hagyták magára, a benne tárolt holttesteket pedig hűtik. A hűtőkocsi először egy raktárépületben állt, de azt bezárták, mert kiderült, hogy engedély nélkül épült.

Cotero akkor még az intézet vezetőjeként a Mural című napilapnak elmondta: az ügyészség felelős azért, hogy a tetemek hullaházba kerüljenek, de az új, 800 holttest befogadására méretezett épületet még építik.

A jaliscói főügyész május végén jelentette be, hogy addig sosem látott mértékben harapódzott el az erőszak a tagállamban, ami főleg a Jalisco Nueva Generación és a Nueva Plaza nevű drogkartellek számlájára írható.

Az elmúlt 12 évben Mexikóban 200 ezer gyilkosság történt, és a hivatalos statisztikák szerint 35 ezer ember eltűnt. Csak tavaly több mint 29 ezer embert gyilkoltak meg az országban. A halottasházak megteltek, ráadásul az orvosszakértők sem tudnak megbirkózni ennyi tetemmel. A halottak hűtőkocsikban való tárolása ezért nem ismeretlen jelenség az erőszakhullám sújtotta tagállamokban, köztük Jaliscóban sem.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.