Bűnügy

Emberölés miatt őrizetbe vettek két afgánt Németországban

Őrizetbe vettek két afgán férfit vasárnap a németországi Köthenben egy emberöléssel összefüggésben.

2018.09.09 21:30MTI
hirdetés

A helyi hatóságok közleménye szerint a Szász-Anhalt tartományi kisvárosban vasárnapra virradóra meghalt egy 22 férfi, és "ezzel összefüggésben előzetesen őrizetbe vettek két afgánt emberölés kezdeti gyanúja miatt".

A kötheni rendőrség és ügyészség közös közleménye szerint a kihallgatásokat még nem zárták le, és minden lehetséges irányban nyomoznak. A történtek oka és a pontos körülmények egyelőre nem ismertek - tették hozzá.

A német sajtóban megjelent értesülések szerint az áldozat német állampolgár. Az eset előzménye, hogy egy játszótéren két afgán férfi és egy fiatal német nő arról vitatkozott, hogy a nő melyiküktől terhes, és a vita közben megjelent két német fiatalember.

A Die Welt című lap szerint a németek és az afgánok heves összetűzésbe kerültek, az áldozat ennek következtében vesztette életét. Halálát agyvérzés okozta. Az összetűzés után kórházba szállították, ahol felkereste testvére, "egy visszaeső szélsőjobboldali bűnöző" - írta a honlapján a Die Welt.

A Mitteldeutsche Zeitung című lap szerint az áldozat boncolása alapján megállapították, hogy halálát nem erőszak, hanem akut szívelégtelenség okozta. A lap a hírportálján közölt jelentésben hozzátette, hogy az áldozatnak korábban volt kardiológiai - szív- és érrendszeri - betegsége.

A Die Welt és a Mitteldeutsche Zeitung értesüléseit hivatalos helyről nem erősítették meg.

Augusztus végén a szomszédos Szászország tartományi Chemnitzben hasonló haláleset történt. Az ügy miatt tartott tüntetésekkel összefüggésben a hatóságok számos eljárást indítottak, a többi között testi sértés és alkotmányellenes szervezet jelképének használata - náci karlendítés - miatt.

Köthenben is tüntetéseket szerveznek szélsőjobboldali csoportosulások - jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A beszámoló szerint Bernd Hauschild, a település polgármestere nyugalomra szólította fel lakosságot és eltanácsolta a köthenieket attól, hogy részt vegyenek a tüntetéseken. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa közölte: információi szerint jelentős számban érkezhetnek a városba erőszakos cselekményekre hajlandó emberek.

Rainer Haseloff tartományi miniszterelnök is higgadtságra szólított fel. A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az interneten a Chemnitzben elkezdett erőszakos megmozdulások folytatására buzdítanak, egy "második Chemnitzet akarnak csinálni Köthenből", amit nem szabad megengedni.

Az evangélikus egyház visszafogottságra, méltóságteljes gyászra szólított fel. A kötheni Jakab-templomban vasárnap délután több százan gyűltek össze az áldozat emlékére tartott istentiszteleten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.