Illegális bevándorlás

Szicíliába érkezett a menekülthajó, de nem engedik kiszállni az embereket

Több napos veszteglés után százhetvenhét migránssal a fedélzetén megérkezett a szicíliai Catania kikötőjébe az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója, de utasai egyelőre nem szállhatnak partra Olaszországban.

2018.08.21 08:32MTI

Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter hétfőn Cataniába irányította a hajót, de Matteo Salvini belügyminiszter nem engedélyezte a migránsok partraszállását, és szétosztásukat sürgette az EU-tagállamok között.

A közlekedési minisztérium illetékesei tagadták, hogy az Öt Csillag Mozgalom, illetve a Liga tárcavezetője eltérő álláspontot képviselne a vitában. A kikötők a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartoznak, a többi a belügyminisztérium dolga – tették hozzá a források.

Az olasz belügyminisztérium közleményben hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini belügyminiszter „nem adott és nem is fog engedélyt adni” a migránsok partraszállásához, amíg nem kap garanciákat az EU-tól, hogy a menedékkérőket szétosztják a tagállamok között.

Matteo Salvini korábban kijelentette, csak akkor engedélyezi a 177 ember olaszországi partra szállását, ha az EU mind a 27 tagállama részt vesz befogadásukban. Rámutatott, hogy Olaszország partjaira az utóbbi években 700 ezer bevándorló érkezett.

Az olasz külügyminisztérium még vasárnap cselekvésre szólította az Európai Bizottságot, megoldásként a migránsok szétosztását szorgalmazva.

A Diciotti a Máltához tartozó földközi-tengeri övezetben vette fedélzetére a Líbiából útnak indult, eredetileg 190 fős migránscsoportot. Málta megtagadta, hogy a szigetországba vigyék őket, hangsúlyozva, hogy az olasz parti őrség nem mentette, csupán fedélzetre vette a migránsokat.

A szicíliai Agrigento ügyészsége vizsgálatot indított: meghallgatták azt a 13 személyt, aki azonnali egészségügyi ellátásra szorult, és emiatt partra szállhatott Lampedusában. A beszámolók szerint a migránscsoportnak elsőként a máltai hatóságok siettek a segítségére, de csak üzemanyagot adtak nekik, hogy tovább folytassák útjukat Olaszország felé. Így talált rájuk az olasz parti őrség.

Danilo Toninelli korábban közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy Olaszország ismét életeket mentett, miközben Málta „minősíthetetlen magatartást tanúsított”, amiért az EU-nak szankciókkal kellene sújtania.

Segélyszervezetek bírálják a Földközi-tengeren kialakult helyzetet attól tartva, hogy a napokig tartó bizonytalanságot látva csökken a mentőhajók kapitányainak hajlandósága, hogy fedélzetükre vegyék a sokszor teljesen legyengült migránsokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.