Bűnügy

A tévében megtört apaként nyilatkozott, aztán kiderült, ő lehet a gyilkos

Olaj- és gáztartályokba rejthette gyermekei holttestét a coloradói apa.

2018.08.18 11:07ma.hu

Megdöbbentő ügy borzolja a kedélyeket  egy coloradói kisvárosban. A hét elején eltűnt egy harmadik gyermekét váró édesanya és két kislánya. Az eltűnési ügyből pár nap alatt gyilkossági nyomozás lett, a gyanúsított pedig nem más, mint a nő férje, a gyerekek édesapja - írja az Index.

A 33 éves Chris Watts még 2012-ben költözött feleségével, Shanann-nal a coloradói Frederickbe. Mindenki csendes, jókedélyű párként ismerte őket. A szomszédok úgy látták, nagyon szeretik két kislányukat, a 4 éves Bellát és a 3 éves Celestét.

A nő harmadik gyermeküket várta, 15 hetes terhes volt, mikor hétfőn jelentették az eltűnését. Helyi lapok szerint Shanann Watts Arizónában járt egy munkaúton, ahonnan hétfő hajnalban ért vissza, egy barátja fuvarozta haza. A barátok, szomszédok akkor kezdtek el aggódni, mikor elmulasztott egy előre egyeztetett időpontot az orvosnál.

A férj, Chris Watts azt mondta, utoljára hétfőn hajnalban látta feleségét, mikor elindult dolgozni. Állítása szerint mikor hazatért, már nem talált otthon senkit. Mint mondta, már akkor aggódni kezdett, mikor felesége nem válaszolt a hívásaira, sms-eire.

A rendőrök még aznap délután kivonultak a házhoz, majd megállapították, hogy a nő és a gyerekek valóban eltűntek. Több gyanús körülményre is figyelmesek lettek: a nő kulcsai, telefonja, tárcája, de még a gyerekek orvosságai is ott maradtak a házban.

Ezek után nem találtak semmi nyomot, így kedden már a Coloradói Nyomozó Iroda (CBI) és az FBI is vizsgálni kezdte az ügyet.

Chris Watts közben intejút adott egy helyi tévének, melyben azt állította, feleségével volt egy érzelmes beszélgetésük, mielőtt utoljára látta. "Aztán eltűnt ő is, a gyerekek is. Senki sem volt itt" - mondta, hozzátéve hogy a családja jelenti az életét, és nagyon reméli, hogy felesége és gyermekei épségben hazatérnek. "Shanann, Bella, Celeste: ha halljátok ezt, gyertek haza" – üzente családjának, majd azt kérte, ha valaki esetleg elrabolta családját, engedje szabadon őket.

Azt mondta, borzasztó volt éjszaka egyedül, az üres házban. "Felkapcsoltam minden villanyt a házban. Azt reméltem, hogy egyszer csak odarohannak hozzám a gyerekek, de ez nem történt meg."

A rendőrség szerdán kiplakátolta a környéken az eltűnt nő és gyerekek fényképeit, abban reménykedve, hogy valaki látta őket valahol.

Pár óra múlva aztán változott a helyzet: őrizetbe vettek egy embert, aki nem volt más, mint a kedden még megtörten nyilatkozó férj, Chris Watts.

Ezt ugyan még nem erősítették meg, de a helyi média, rendőrségi források, valamint a nő családja is azt állítja, hogy a férfi elismerte a gyilkosságokat.

"Találtunk egy holttestet, amiről szinte biztosan azt gondoljuk, hogy Shanann Watts-é" – jelentette be csütörtökön John Camper, a CBI igazgatója, majd hozzátette, már azt is tudják, hogy nagy valószínűséggel hol lehet a gyerekek holtteste.

Shanann Watts holttestét állítólag az Anadarko Petroleum nevű olajvállalathoz köthető területen találták meg. A Denver Post szerint ennél a cégnél dolgozott Chris Watts, míg a szerdai őrizetbe vétele után ki nem rúgták.

A CBS News szerint azóta a kislányok holttestét is megtalálták a közelben. Rendőrségi források szerint a gyerekeket szinte teljesen teli olaj- és gáztartályokban rejtették el. A nyomozók azt feltételezik, hogy a férfi így próbálta eltüntetni a nyomokat. A CBS szerint Chris Watts végül maga vezette el a rendőröket a holttestekhez, de ezt sem erősítették meg egyelőre.

Chris Watts ellen hétfőn emelhetnek vádat. Rendőrségi források szerint otthonukban végzehetett családjával, de egyelőre még sok a kérdőjel az ügyben, az indíték sem tiszta.

Shanann Watts Facebook-oldalán egy boldog, kiegyensúlyozott családanya képe rajzolódott ki, a szomszédok, családtagok sem tapasztaltak soha semmi szokatlant.

A Denver Post arról ír, hogy a család nem tudta fizetni a lakáshitelét, bár azt nem tudni, hogy ennek köze van-e az ügyhöz. A férfi a barátainak állítólag már hétfőn arról beszélt, el akarja adni a házat.

Úgy tűnik tehát, hogy Chris Watts mindenkit megvezetett. Leginkább azok a barátai döbbentek meg, akik az eltűnés első napjaiban támogatni próbálták. Nicholas és Amanda Thayer elborzadva beszéltek a Denver7-nek arról, hogy engedték, hogy Watts náluk maradjon, és bocsánatot kértek, amiért kiálltak mellette. Még hozzátették, hogy Shanann a gyilkosság előtti héten azon aggódott, hogy a férje megcsalhatta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.