Bűnügy

Horror: feldarabolta a szeretőjét, majd felszolgálta egy grillpartin

Megdöbbentő esküvői fogadalmat tett a pár: ha bármelyikük is félrelép, a szeretőt közösen megölik. (+18!)

2018.08.17 08:24ma.hu
Kelly Cochran

Megdöbbentő esküvői fogadalmat tett több mint 10 évvel ezelőtt a Michigan állambeli Kelly és Jason Cochran. A megszokott "míg a halál el nem választ"- ot megtoldották azzal, hogy ha bármelyikük is félrelép, a szeretőt közösen megölik.

Ezután sokáig békében, szeretetben éltek egy Iron River nevű kisvároskában. Dolgoztak, grillpartikat szerveztek a barátaiknak - írja az Index.

2014-ben aztán az akkor 37 éves Jasonnak egészségügyi problémái támadtak, a házasság emiatt kezdett megromlani. Kelly a munkáján keresztül megismerkedett egy helyi vállalkozóval, Chris Regannel. Nemsokára szeretők lettek, ám a férfi ezután munkát kapott egy másik államban, és elkezdte szervezni a költözést.

Jason Cochran közben rájött felesége hűtlenségére, majd emlékeztette őt egymásnak tett esküjükre. A házaspár ördögi tervet fundált ki a szerető meggyilkolására.

2014. október 14-én este a nő átcsábította magához a szeretőjét azzal, hogy férje nem lesz otthon, vacsorával, szexszel múlathatják az időt. Vacsora közben a férj hirtelen betoppant, eljátszotta a megcsalt áldozatot, majd egy vadászpuskával fejbe lőtte a szeretőt.

A férfi testét ezek után apró darabokra vágták egy elektromos kézifűrésszel, majd szemeteszsákokban szétszórták a környéken. Kocsiját egy buszpályaudvar melletti parkolóba vitték és otthagyták.

Chris Regan

Cochranék pár nappal később újabb grillpartit tartottak a barátaiknak. A vendégek meglepődtek azon, hogy a hús íze egyáltalán nem hasonlított sem disznóra, sem csirkére. Nem véletlen: Chris Regant szolgálták fel nekik, akiből hagytak egy kicsit az alkalomra.

Nem sokkal ezután a rendőrség megtalálta az eltűntként kezelt férfi kocsiját. Volt benne egy cetli, rajta az útvonal Cochranék házához. A házaspár otthonát átkutatták, ám semmilyen használható nyomra nem bukkantak. Kelly annyit bevallott, hogy szeretők voltak a férfival, ám azt hazudta, férje ezt nem bánta, mivel nyitott házasságban éltek.

Más bizonyítékot nem találtak, így végül nem emeltek vádat Cochranék ellen, akik aztán Indiana államba költöztek.

Jason Cochran

2016-ban aztán Kelly egyre inkább haragudott a férjére, amiért megölte szeretőjét, így - most már szólóban - újabb ördögi tervet eszelt ki.

Egy februári napon azzal riasztotta a mentőket a házhoz, hogy a férje depressziós, ezért belőtte magát heroinnal, folyamatosan hány és izzad.

A rendőrség azonban gyanút fogott, mely a boncolás során be is igazolódott: az asszony lőtte túl a férfit, ám túl lassúnak találta a haldoklást, így inkább megfojtotta.

Kilenc hónapig a gyászoló özvegy szerepét alakította, majd végre vádat emeltek ellene gyilkosság miatt. Megpróbált elmenekülni, de Kentuckyban elkapták. Az őrizetben sem nyugodott: fegyverként használta rabtársai ellen a szemüvegét.

Végül mindent bevallott. Mint mondta, azért végzett a férjével, mert szeretője megölésével "elvette az egyetlen jó dolgot az életéből".

Ezután megmutatta a rendőröknek, hol rejtették el Chris Regan testrészeit. Megtalálták Regan csontjait, valamint a koponyáját a golyóütötte lyukkal. Kelly a helyszínen bevallotta, élvezte az euforikus érzést, melyet a férfi testének felszabdalása nyújtott.

Az asszony ellen Indiana államban férje meggyilkolása miatt emeltek vádat, Michiganben pedig azért, mert asszisztált a szeretője megölésében, amiért életfogytiglant kapott.

Igazán horrorisztikus részleteket árult el a gyilkosságról: amikor Jason feldarabolta őt, a sajátjában tartotta Regan kezét, és azt mondta: „ez az utolsó alkalom, hogy integet neked”, majd búcsúzóul meglengette a kezet.

Kelly a férje meggyilkolása miatt 65 évet kapott idén áprilisban. Azóta elterjedt a hír, mely szerint még kilenc férfi meggyilkolásában is bűnös lehet országszerte, így ő lehet Amerika legnagyobb női sorozatgyilkosa.

Az ügyről dokumentumfilm és készült, Dead North címmel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.