Tragédia

Genovai hídomlás: 42-re nőtt a halottak száma, továbbra is folyik az eltűntek keresése

A híd karbantartási programját a rendszeres ellenőrzések alapján határozták meg, és ezt a közlekedési minisztérium is jóváhagyta.

2018.08.15 20:47ma.hu
Képek: olasz tűzoltóság

A beomlott olasz híd üzemeltetőjét vádolták, valamint az Európai Unió költségvetési megszorításait említették a keddi genovai tragédia felelőseit kereső olasz politikusok. A hídomlás halálos áldozatainak száma szerdán negyvenkettőre nőtt, de a helyszínen még mindig folyik az eltűntek keresése.

Az Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoport tagjaként működő Autostrade (ASPI) szerdán kiadott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy rendszeres és mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatokat folytatott a híd szerkezeti állapotának ellenőrzésére, és ezek mindeddig megnyugtató eredménnyel szolgáltak.

Francesco Cozzi genovai főügyész szerdán újságíróknak elmondta: a nyomozás során elsősorban az 51 éve épült híd karbantartását és terveit vizsgálják majd. Cozzi hozzátette: nem tudja, hogy terhel-e bárkit törvényes felelősség a tragédia miatt, de abban biztos, hogy nem "véletlen baleset" történt. A híddal kapcsolatban senki sem tett panaszt az elmúlt években - mutatott rá -, de a nyomozás a híddal kapcsolatos korábbi dokumentációkra is kiterjed.

Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter ugyanakkor arról számolt be, hogy már folyamatban volt egy 20 millió eurós (6,5 milliárd forint) pályázati kiírás arra, hogy jelentős biztonsági fejlesztéseket végezzenek a hídon.

Az ASPI az után adta ki közleményét, hogy Toninelli a Facebookon közzétett bejegyzésében a híd fenntartóinak lemondását követelte, továbbá kezdeményezte, hogy a közútkezelőt fosszák meg koncessziós jogától. A miniszter ezen felül 150 millió euróig (48,69 milliárd forint) terjedő büntetés kiszabását javasolta a cégre vonatkozóan, és kötelezné az üzemeltetőt a híd újjáépítési költségeinek fedezésére.

A közlekedési miniszter a korábbi olasz kormányzatokat is megvádolta, mégpedig azzal, hogy politikai hozzájárulásért cserébe szemet hunytak az autópályák biztonsága felett.

A kormány felszólítása ellenére az Autrostrade vezérigazgatója és elnöke nem hajlandó lemondani - tudta meg a Reuters brit hírügynökség jól értesült forrásból.

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt vezetője ugyancsak az ASPI-t tette felelőssé a tragédia miatt, Matteo Salvini olasz belügyminiszter pedig szintén a cég engedélyeinek megvonását indítványozta.

Az ASPI közleményében kiemelte: a híd karbantartási programját a rendszeres ellenőrzések alapján határozták meg, és ezt a közlekedési minisztérium is jóváhagyta.

Salvini az EU Olaszországra kirótt megszorításait is hibáztatta a tragédiáért, és ígéretet tett rá: a jövőben nem hagyja majd, hogy az EU költségvetési megszorító előírásai miatt szenvedjen csorbát az ország biztonsága.

Az Európai Bizottság szóvivője közleményben utasította el szerdán az olasz belügyminiszter kijelentését. A 2014-20-os időszakban Olaszország 2,5 milliárd eurót hívhat le az uniós alapokból az infrastruktúra - utak és vasutak - fejlesztésére - olvasható a közleményben.

Az Európai Bizottság áprilisban beruházási tervet hagyott jóvá az olasz autópályák számára, amelynek keretében 8,5 milliárd eurós fejlesztés indulhat, egyebek mellett Genova régióban - tette hozzá a szóvivő.

Az olasz állami rádió jelentése szerint az M5S képviselői 2013-ban megkérdőjelezték egy nagyszabású és költséges infrastruktúra-ellenőrzési program szükségességét, pazarlónak tartva az intézkedést. A keddi tragédia után azonban az erre vonatkozó bejegyzést eltávolították a párt weboldaláról.

A hídomlás halálos áldozatainak száma szerdán negyvenkettőre nőtt, de a helyszínen még mindig folyik az eltűntek keresése - közölte Cozzi szerdán a RAI közszolgálati televízióval.

Ferenc pápa a római Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívővel együtt imádkozott a tragédia áldozataiért és hozzátartozóikért. A katolikus egyházfő elmondta: lélekben az áldozatokkal, a sérültekkel és családjaikkal, valamint azzal a több száz emberrel van, akik a történtek következtében otthonaik elhagyására kényszerültek.

A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet.

Az áldozatok között két román, két albán és négy francia állampolgár is van. A belügyminiszter közölte, hogy az áldozatok között három gyermek van.

A Vöröskereszt Genovai Bizottsága 50 ágyat biztosít azok rendelkezésére, akik a baleset következtében fedél nélkül maradtak, további ágyakat biztosít rövidesen a campomoronei bizottság is - közölte az olaszországi vöröskereszt. A hídomlás körzetében lévő otthonaikból mintegy 630 embert kellett kimenekíteni.

Giovanni Toti, Liguria régió elnöke, a Forza Italia politikusa szerint az áldozatok száma tovább nőhet. Toti akkor beszélt erről, amikor Guiseppe Conte kormányfővel meglátogatta a kórházban a sérülteket. A hídomlásban tizenhatan sérültek meg, a liguriai prefektúra szerint tizenkét sérült állapota válságos. Toti emlékeztetett, hogy "számos eltűnt" van még a híd romjai alatt. A mentők több autót láttak a romok között.

Az olaszországi infrastruktúra helyenként tragikus állapotban van a helyi lapok szerint. A "beteg híd" - ahogyan a Corriere della Sera című olasz napilap nevezte a Morandi hidat - szerencsétlenségét számos kisebb, kevésbé tragikus esemény előzte meg. A La Reppubblica szerint 300 híd és alagút szorul javításra Olaszország-szerte.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvéttáviratot küldött az olasz szenátus elnökének, Maria Elisabetta Alberti Casellatinak,valamint a képviselőház elnökének, Roberto Ficónak a keddi genovai viadukttragédia miatt - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke szerdán az MTI-vel. Kövér László őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki olasz kollégáinak és az elhunytak hozzátartozóinak, mielőbbi gyógyulást kívánva a sérülteknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.