Katasztrófa

Genovai hídomlás: egész éjjel folyt a mentés

A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak a helyszínen.

2018.08.15 07:28MTI

Több száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és szerdán napközben is folytatják a munkát. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak ott.

Olasz belügyminisztériumi források éjszaka közölték, hogy a halálos áldozatok biztos száma 31, ötöt közülük még nem tudtak azonosítani. Korábban a tűzoltók legkevesebb 35 halottról beszéltek. Tizenhat sérültet ápolnak, tizenketten súlyos állapotban vannak.

A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát, nem csak úgy, ahogy a törvény előírja.

A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Az olasz miniszterelnök-helyettes szerint mielőbb ki kell deríteni, ki a felelős a tragédiáért.

"Eljött a segítségnyújtás, a munka, a verejték és az ima ideje. Azt azonban még ma este el kell kezdeni kinyomozni, hogy ki a felelős. Mi a neve azoknak, akik emberek elfogadhatatlan halálát okozták” – mondta Matteo Salvini, aki arról is beszélt, hogy a deficit miatt kirótt uniós korlátozások ellenére a kormánynak pénzt kell áldoznia az iskolák, kórházak és az infrastruktúra fejlesztésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.