Erőszak

Sátánista tinit gyanúsítanak a karéliai történelmi fatemplom felgyújtásával

Az oroszországi egyházi faépületek gyöngyszemeként tartották számon.

2018.08.13 16:40MTI

Egy tizenöt éves sátánista fiút gyanúsítanak azzal, hogy pénteken felgyújtott egy 18. századi templom az északnyugat-oroszországi Karéliában.

Kondopoga település Nagyboldogasszony-templomát az oroszországi egyházi faépületek gyöngyszemeként tartották számon. Az épület az első jelentések szerint azután gyulladt ki, hogy egy turistacsoport látogatást tett az épületben. Szergej Sugajev, a rendkívüli helyzetek minisztériumának regionális képviselője hétfőn kijelentette, hogy a templomot kívülről gyújtották fel.

A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsított iskolai tanulót, aki elismerte tettét, elmeorvosi megfigyelés alá helyezték. A Rosszija 24 szerint a templom felgyújtása révén próbált meg híres lenni, az Interfax pedig úgy tudja, hogy egyszerűen nem tetszett neki a templom.

Helyi illetékesek szerint a látogatók közül valaki valószínűleg nem tartotta be a tűzbiztonsági szabályokat, de nem zárták ki azt sem, hogy szándékos gyújtogatás történt.



A lángok hamar elemésztették a kizárólag fából álló építményt, a tűz kitörése után néhány perccel a helyszínre érkező tűzoltók már nem tudták megmenteni.



Az 1774-ben az Onyega-tó partján emelt, 42 méter magas épületet a nyugat-oroszországi faépítészet egyik legfigyelemreméltóbb gyöngyszemeként tartották számon.



A helyi hatóságok ígéretet tettek a másolat felépítésére. A várható költségeket 80 millió rubelre (napi árfolyamon mintegy 334 millió forintra) becsülik.

Ennyi maradt


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.