Egyenlőség

Tízezrek vettek részt a prágai melegfelvonuláson

Tízezrek vettek részt szombaton délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2018 csúcspontja.

2018.08.12 04:33MTI

A Prague Pride fesztivált immár nyolcadik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban.

Bohdana Rambousková, a rendezvény szóvivője szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több mint százezren látogattak el. A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok (LGBT) menetébe mintegy 40 ezren kapcsolódtak be, ötezerrel többen, mint tavaly.

A rendőrség nem közölt becslést a résztvevők számáról. Jan Danko, szóvivő újságíróknak azt mondta, hogy a felvonulás problémák nélkül zajlott le.

A szervezők közölték, hogy a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett. A színes menetben szolidaritása jeléül több cseh politikus - elsősorban a Cseh Kalózpért, a Zöldek Pártja és a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt képviselői - is megjelent.

A leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális közösség tagjai és a melegek jogait támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben kéttucatnyi allegóriás kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló jellemezte.

Prága belvárosában a felvonulás miatt néhány órán át korlátozták a forgalmat.

A felvonulás kezdetén a Vencel szobor közelében néhány keresztény aktivista, majd később az egyik mellékutcában mintegy 40-50 személy tüntetett a melegek rendezvénye ellen. Az aktivisták a Prague Pride rendezvényt és a felvonulást elítélő plakátokat emeltek magasba.

A hagyományos család hívei, akik a korábbi években a Prague Pride felvonulással egy időben tartották meg rendezvényüket a cseh főváros központjában, most már egy héttel korábban összejöttek. Rendezvényükön néhány százan vettek részt. Megjelent Pavel Belobrádek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) elnöke is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.