Kábítószer-kereskedelem

A tengerfenéken tárolta a hasist egy spanyolországi drogcsempész banda

Július elején 4,2 tonna hasis került elő nyolc házkutatás során.

2018.08.10 18:52MTI

A tengerfenéken tárolta a hasist az a spanyolországi drogcsempész banda, amelynek 15 tagját, egy hónapok óta tartó akció keretében vették őrizetbe a hatóságok - közölte az almeríai csendőrség pénteken.

A tájékoztatás szerint a bűnözők a több tonnányi drogot rejtő vízhatlan csomagokat lehorgonyozták a Földközi-tenger mélyén, később pedig GPS-koordináták alapján találták meg és hozták felszínre búvárok közreműködésével.

A hálózat fő tevékenysége a Földközi-tenger Algeciras és Almería közötti szakaszán zajlott, de a nyomozók szerint a banda négy feltételezett vezetőjének jelentős befolyása egészen Alicantéig terjedt.

A csoport ellen ez már az ötödik hatósági akció öt hónapon belül; most 9 tonna hasist foglaltak le a csendőrök, négy településen 24 házkutatást tartottak.

Az őrizetbe vett személyek közül 11 spanyol, három marokkói, egy román állampolgár.

A csempészekre először márciusban csaptak le, akkor 3,4 tonnányi hasist találtak meg a tengerben, májusban egy újabb akcióban pedig 1,3 tonnát.

Július elején 4,2 tonna hasis került elő nyolc házkutatás során, amikor három bandatagot is elfogtak El Ejido és Balanegra településeken. Továbbá a szállításhoz használt járműveket, autókat, hajókat, motorcsónakokat is lefoglaltak.

Az úgynevezett Knight-művelet augusztus elején tovább 12 letartóztatást eredményezett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.