Bűnügy

Iskolai mészárlásra képezhették ki a nyomortanyán fogvatartott gyerekeket

Fegyverhasználatra taníthatták őket.

2018.08.09 11:53MTI

Iskolai mészárlásra képezhették ki az új-mexikói nyomortanyán fogva tartott gyerekek legalább egyikét, akinek tűzfegyverek használatát is megtanították - derült ki egy, az Egyesült Államok délnyugati részén található állam ügyészsége által összeállított dokumentumból.

Az információt az egyik gyermek ideiglenes gondozója hozta a hatóságok tudomására - tudta meg a helyi média szerdán. Eközben a hatóságok megtalálták annak a hároméves gyermeknek a maradványait, aki miatt a nyomozást hónapokkal korábban elindították. Az epilepsziás, szellemileg és fejlődésben visszamaradott Abdul-Ghanit apja, a 39 éves Siraj Wahhaj rabolta el.

A kisfiú anyja elmondta a hatóságoknak, hogy a férfi ördögűzést akart végrehajtani a gyermeken, akinek egészségügyi problémáit egy démon művének tartotta.

Jerry Hogrefe taosi serif augusztus 2-án házkutatást rendelt el Siraj Wahhaj feltételezett rejtekhelyén, a vidéki Amaliában.

A gumiabroncsokkal és földfallal elkerített, lakókocsiszerű rozoga viskóban rajta kívül egy másik férfi, Lucas Morten bujkált. A hatóságok azt feltételezték, hogy a két férfi szélsőséges muszlim nézeteket vall, és sok fegyverük van.

A házkutatás elrendelésére egy üzenet szolgáltatott alapot, amelyben azt írták: éheznek, ételre és vízre van szükségük - mondta el Hogrefe.

Augusztus 3-a reggelén több mint tíz rendőrtiszt megindította a razziát a földbe ásott, vezetékes víz, csatorna és áram nélküli nyomortanya ellen, ahol két, gépkarabéllyal felfegyverzett férfit, három nőt és tizenegy, egy és 15 év közötti gyereket találtak. A helyi rendőrség szerint a cipőt nem viselő, piszkos rongyokba burkolt emberek leginkább harmadik világbeli menekültekhez hasonlítottak.

Wahhajot gyermekrablás, Mortent pedig szökevény rejtegetése miatt tartóztatták le. A három nőt - akik vélhetőleg a gyermekek anyjai - előzetes letartóztatásba helyezték, kihallgatták, majd szabadon engedték őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.