Új-Zéland

Négynapos munkahetet vezetett be egy cég - óriási siker lett

A sikeres nyolchetes próbaidőszak után négynapos munkahétre áll át egy új-zélandi cég.

2018.07.20 10:06MTI

A Perpetual Guardian nevű alapkezelő, amely 240 embert foglakoztat, abszolút sikernek nevezte a márciusban kezdődött próbaidőszakot a csökkentett idejű munkahétre, mondván növelte a termelékenységet és csökkentette az alkalmazottak stressz-szintjét.

A négynapos munkahét próbáját azzal a céllal vezették be, hogy az alkalmazottaknak több időt biztosítsanak a családjukra, és jobban összpontosítsanak az irodai munkára.

Az Aucklandi Egyetem kutatócsoportja pedig ez alatt azt vizsgálta, hogy miként hat a rövidebb munkaidő a dolgozókra.

Andrew Barnes, a cég vezetője a New Zealand Herald című napilapnak elmondta, hogy jelentősen javult a munkatársak munkához való hozzáállása és elégedettségük munkájukkal a próbaidőszak alatt. A munkatársak 78 százaléka vélte úgy, hogy sikerült összhangba hozni munkáját a magánéletével. Ez a mutató a próbaidőszak bevezetése előtt csupán 54 százalék volt.

Jarrod Haara, az Aucklandi Egyetem professzora közölte, hogy kutatásuk kimutatta, hogy a dolgozók elégedettsége a munkával és az élettel minden területen nőtt, a munkatársak jobban teljesítettek az irodában, és jobban is érezték magukat, mint a próbaidőszak előtt.

Az alkalmazottak stressz-szintje hét százalékkal csökkent, munkahelyi elkötelezettségük, motivációjuk is jelentősen nőtt. Általános elégedettségük az élettel szintén nőtt öt százalékkal.

A cég vezetése most azt tanulmányozza, hogy hogyan vezessék be hosszú távon a négynapos munkahetet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.