Puigdemont

Visszavonták a volt katalán elnök elleni európai elfogatóparancsot

Visszavonta a Carles Puigdemont elleni európai elfogatóparancsot a spanyol legfelsőbb bíróság

2018.07.19 14:07MTI
hirdetés

Döntésével Pablo Llarena bíró lényegében elutasította, hogy Németország a katalán függetlenségi vezetőt kizárólag közpénz hűtlen kezelése miatt adja ki Spanyolországnak, ahogy arról a schleswig-holsteini felsőbíróság határozott egy héttel ezelőtt.

A német döntés azt jelentette: kiadatása esetén Carles Puigdemont kizárólag ebben a vádpontban vonható felelősségre a spanyol bíróság előtt, a jóval a súlyosabb, lázadás bűncselekménye miatt viszont nem.

Vagyis ebben az esetben a volt elnök, aki lényegében a katalán függetlenségi folyamat vezetője, kisebb súlyú bűncselekmény miatt állhatott volna bíróság elé, mint beosztottjai, akik nem hagyták el az országot.

A spanyol legfelsőbb bíróság március közepén összesen 14 katalán politikus ellen emelt vádat lázadás miatt a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezésével és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásával összefüggésben.

Pablo Llarena kifogásolta a német bíróság eljárását, amely szerinte lényegében hatáskörén túl cselekedett, hiszen szerepe mindössze arra korlátozódik, hogy ellenőrizze: a spanyol joghatóság által közölt tényállás megtalálható-e a német büntetőjogban, illetve, hogy a spanyolhoz hasonló eljárás alkalmaznának-e, ha mindez ott történik.

A bíró egyúttal visszavonta a többi, külföldön önkéntes száműzetésben lévő volt katalán kormánytag, Antoni Comín, Luis Puig, Meritxell Serret, Clara Ponsatí elleni európai elfogatóparancsot is.

Hárman közülük Brüsszelben tartózkodnak több mint nyolc és fél hónapja. Kiadatásukat május közepén elutasította a belga bíróság, mivel szabálytalannak találta az elfogatóparancsot.

Érvényben marad viszont a velük és a volt elnökkel szemben kiadott spanyolországi elfogatóparancs, így ha hazatérnek, őrizetbe veszik őket.

Ez már a második eset, hogy Pablo Llarena visszavonja az európai elfogatóparancsot; először december 5-én tette meg, miután átvette az ügyet a spanyol központi büntetőbíróságtól, és akkori döntését azzal indokolta, hogy ő maga egységes eljárást szeretne lefolytatni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.