Illegális bevándorlás

Elkészült az ENSZ migrációs csomagjának szövege - Magyarország ellenzi

Megállapodtak az ENSZ-tagországok pénteken a világszervezet globális migrációs csomagjának szövegéről, amely hírügynökségek szerint biztonságosabbá és szabályozottá teszi a migrációt, illetve visszaszorítja az embercsempészetet.

2018.07.14 10:35MTI

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten. Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról.

Ez az első olyan ENSZ-dokumentum, amely globálisan foglalkozik a migráció kérdésével, a szöveget másfél évig tartó egyeztetéseken hangolták össze. Miroslav Lajcák, az ENSZ-közgyűlés elnöke azt mondta: habár a dokumentum jogilag nem kötelező jellegű, meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz, hasonlóképpen, mint a 2030-as céldátumú, és ugyancsak nem kötelező Fenntartható Fejlődési Keretrendszer, amely a szegénység elleni harcra, a fejlődés elősegítésére és a környezet megóvására sarkallta a világot.

Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője azt hangoztatta, hogy a migrációs csomag keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására, és egyben megállapodás a tagországok közötti együttműködésről. "Idővel felül fogjuk vizsgálni a csomag egyes részleteit, esetleg szilárdabb mechanizmusokat építünk bele", de a dokumentum már ebben a formában is jó irányba tett lépés. Szerinte a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a csomagról szólót tárgyalássorozatán felszólalva azt mondta: a magyar kormány első számú célja továbbra is az ország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. Hangsúlyozta: Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjának végleges szövegtervezetével, mert annak középpontjában a migránsok jogai állnak, holott nemcsak rájuk kellene összpontosítani, hanem azoknak a jogaira is, akik a saját hazájukban szeretnének élni biztonságos és nyugodt körülmények között.

Szijjártó Péter az MTI-nek azt mondta: a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására. Megjegyezte: ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban "a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban", először azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek.

A külügyminiszter elmondta: mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében, szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a globális migrációs csomag elfogadásának folyamatából, és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.