Terror

Az al-Kaida terrorszervezet egyik híve robbantásos merényletet tervezett Clevelandban

Terrorizmus támogatásának vádjával állítják bíróság elé az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik amerikai hívét, aki merényletet tervezett az ohiói Cleveland városában a július 4-i nemzeti ünnep rendezvényén.

2018.07.03 08:37MTI

A 48 éves Demetrius Pitts a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint a clevelandi ünnepi felvonuláson, majd az esti tűzijáték idején is pokolgépes robbantásokat tervezett. Már hetekkel korábban feltérképezte azokat a helyszíneket, ahol robbanószerkezeteket akart elhelyezni. Erről nyíltan is beszélt ismerősei körében, így az FBI hamar lefülelte.: vasárnap tartóztatták le, amikor egy fedett ügynökkel találkozott.

Stephen Anthony, az FBI munkatársa több amerikai lapnak is elmondta: egyelőre nem világos, hogy Pitts milyen közel állt fenyegetéseinek valóra váltásához, vagyis a nyomozók még vizsgálják, hogy beszerzett-e pokolgépek házilagos készítéséhez szükséges anyagokat. "De nem várhattunk ölbe tett kézzel, amíg ez kiderül" - fogalmazott az FBI-ügynök, hozzátéve, hogy egyelőre úgy tudni, a vádlott az Egyesült Államokban radikalizálódott, és nincs információ arról, hogy valaha is külföldre utazott volna.

Pittsre 2017 óta figyeltek a szövetségi nyomozók, miután az egyik közösségi portálon az Egyesült Államok elleni erőszakos akciókkal fenyegetődzött. Stephen Anthony, aki fedett ügynök, kapcsolatba lépett vele, és többször megvitatták, hogyan lehetne támadásokat végrehajtani az Egyesült Államokban. Anthony elmondta: Pitts többször is tanújelét adta az amerikai hadsereg iránti gyűlöletének. Az ügynök júniusban egy okostelefont adott Pittsnek, aki abban a hitben élt, hogy az al-Kaida egyik támogatójától kapta a készüléket. Így derült fény arra, hogy konkrétan hol és milyen akciókat akart volna végrehajtani. Videókat készített például szövetségi kormányzati épületekről és az amerikai haderőhöz tartozó parti őrség állomásairól, és ezeket a múlt héten az okostelefonon továbbította, azt gondolva, hogy ezek az al-Kaida embereihez jutnak el. Az FBI ekkor lépett közbe.

A WHIO helyi televízió tudósítása szerint Pitts korábban Daytonhoz, Cincinnatihoz és Ohio állam fővárosához, Columbushoz kötődött, csupán az idén májusban költözött Clevelandbe. Justin Herdman ohiói kerületi ügyész arról nyilatkozott a televíziónak, hogy Pitts a St. John katedrálist akarta "letörölni a térképről", és olyan épületeket és emlékműveket akart megtámadni, amelyek "nemzetünk legfontosabb értékei közé tartoznak".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.