Terror

Ezt üzente a túlélőknek a párizsi merénylő

Salah Abdeslám nem bánta meg a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi merényletsorozat elkövetését.

2018.06.29 19:26MTI

Először beszélt vizsgálóbírók előtt a 2015-ös párizsi merényletsorozatról a terrorkommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam. Nem akart ügyvédet, azt mondta Allahra bízza magát. Sajtóbeszámolók szerint Abdeslam azt mondta, hogy a muzulmánok csak védekeznek.

"Nem azért támadunk rátok, mert sertést esztek, bort isztok vagy zenét hallgattok, hanem a muzulmánok védekeznek azokkal szemben, akik őket támadják."

Az áldozatok hozzátartozóinak és a túlélőknek is üzent a férfi: "tegyék félre a haragjukat és gondolkodjanak el néhány pillanatig azon, hogy kizárólag a vezetőik tévedései miatt szenvednek".

Salah Abdeslam egy órát töltött a vizsgálóbírók irodájában alig egy héttel azután, hogy vakbélgyulladás miatt egy rövid ideig kórházban ápolták.

A belga rendőrség 2016 márciusában, négy hónapi bujkálást követően fogta el Brüsszelben a 28 éves marokkói származású, Brüsszelben született, de francia állampolgárságú férfit, aki ellen egy hónappal később emeltek vádat Franciaországban.

Salah Abdeslam az első öt kihallgatásán 2017 novemberig teljes hallgatásba burkolózott, majd a hatodik alkalommal idén március 9-én megszólalt, és egy szembesítés során a bújtatásával meggyanúsított egyik társa védelmében vallott.

Salah Abdeslam elfogása után azt mondta a belga rendőröknek, hogy azért élte túl a párizsi merényletsorozatot, mert az utolsó pillanatban meggondolta magát, úgy döntött, hogy nem robbantja fel magát.

A nyomozás egyik sötét foltja éppen az volt, hogy Salah Abdeslam hogyan és miért élte túl a merényleteket, mi volt a pontos szerepe. Egy szakértői vélemény szerint a robbanóöve, amelyet Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban egy szemetesbe dobott, nem működött, de az nem volt megállapítható, hogy a férfi egyáltalán megpróbálta-e működésbe hozni azt vagy sem.

Egy utóbb megtalált levél szerint viszont Abdeslam meg akart halni, megpróbálta működésbe hozni a robbanóövet.

Abdeslam bérelt a saját nevére és a saját bankkártyáját használva lakásokat Párizsban a merénylőknek, és szintén ő bérelt kettőt abból a három autóból, amelyekkel a terroristák a támadások helyszíneire érkeztek.

Az is bizonyított, hogy Párizsban volt november 13-án, a Stade de France nemzeti stadionnál felrobbant három öngyilkos merénylőt ő szállította a helyszínre. Azzal is gyanúsítják a férfit, hogy a Szíriából és Irakból a menekültek közé vegyülve visszatérő európai dzsihadisták többségét ő szállította Európa különböző városaiból, többek között Budapestről Brüsszelbe, ő maga viszont soha nem járt az iszlamista harcok területein.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.