Apadnak

Tíz százalék alá esett a sztrájkoló vasutasok aránya Franciaországban

Tíz százalék alá esett pénteken a sztrájkoló vasutasok aránya Franciaországban, akik április eleje óta tiltakoznak a kormány vasúti reformja ellen.

2018.06.23 01:30MTI

A szakaszos munkabeszüntetés 33. napján a vasutasok 9,87, de a mozdonyvezetőknek még 38 százaléka nem vette fel a munkát. A szuperexpresszek (TGV) 90 százaléka, a többi vonatnak mintegy kétharmada közlekedett.

A parlament a múlt héten fogadta el az állami vasúttársaság (SNCF) reformját célzó törvényjavaslatot, amely ellen április 3-án hirdettek a szakszervezetek sztrájkot. Ennek keretében minden öt napból két napon sztrájkolnak. A pénteken kezdődött 17. szakasz vasárnap reggel ér véget.

A megmozdulásban a hónap végéig valamennyi szakszervezet részt vesz, azt követően azonban csak a radikális CGT és a Sud kívánja folytatni a munkabeszüntetést, a többi szakszervezet befejezi a tiltakozást.

Laurent Berger, a reformpárti CFDT vezetője pénteken elmondta az LCI hírtelevízióban, hogy "a szakszervezeti akció más formájába kell átlépni, ami a vállalaton belüli szociális párbeszéd, meg kell próbálni nyomást gyakorolni a (kollektív szerződéseket érintő) javaslatok tartalmára, de nyáron nem kell sztrájkolni".

Philippe Martinez, a CGT elnöke szerint azonban a megmozdulás nem ért véget, folytatódik a nyáron és ősszel is, mert "a problémák nem rendeződtek".

Az elfogadott reform a költségcsökkentések mellett a 2020-tól meghirdetendő vasúti liberalizációra készíti fel az állami vasúttársaságot (SNCF), amikor a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain. A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lép életbe a vasúthoz belépő dolgozókra, a jelenlegi vasutasokat nem érinti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.