USA

Teljes a káosz Hillary Clinton e-mail botránya körül

Csalódottságának adott hangot az FBI vezetője, miután csütörtökön az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta jelentését arról, hogy James Comey korábbi FBI-igazgató miként járt el Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében.

2018.06.15 18:24MTI

A szövetségi nyomozóiroda jelenlegi vezetője azt ígéri: az ügyben érintett munkatársakat felelősségre fogják vonni.

Születésnapi ajándékként aposztrofálta Trump a csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium által közzétett jelentést Hillary Clinton email botrányáról. A dokumentum szerint a tavaly kirúgott FBI igazgató hibázott az ügyben, az iroda két magas rangú tisztségviselője pedig „alaposan hibáztatható”, miután levelezésükből kiderült, hogy az akkor még elnökjelölt Donald Trump ellen léptek fel.

Az 500 oldalas dokumentum egyik legfontosabb megállapítása az, hogy James Comey megsértette az FBI előírásait, amikor Hillary Clinton volt külügyminiszter és demokrata párti elnökjelölt vitatott levelezéséről nyilvánosan beszélt. A vizsgálat szerint ugyanakkor az FBI tavaly menesztett igazgatója nem volt politikailag elfogult.

A jelentés készítői szerint „alaposan hibáztatható” két magas rangú FBI-tisztségviselő, akik az elnökválasztási kampány során Donald Trump ellen léptek fel. Kettejük most közzétett levelezéséből kiderült: meg akarták akadályozni, hogy Trumpot elnökké válasszák.

Az irodánál már a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt, de elemzők szerint azzal összefüggésben levő módon, személycserék és elbocsátások voltak. Kirúgták az egyik helyettes FBI-igazgatót is, aki ellen várhatóan büntetőeljárás indul.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.